Péreli Zsuzsa

Július 8-án történt

„Nem vagyok az a fajta, aki büszkélkedik. Arra lennék büszke, ha más büszke lenne rám” – fogalmazta a ma hetvenkilencedik születésnapját ünneplő Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas díjas gobelinművész, Péreli Zsuzsa. A Nemzet Művésze címmel kitüntetett alkotó festőművésznek készült, majd a falikárpit vált fő kifejezési formájává. Alkotásaira a festői látásmód, a gazdag szimbolika és a spiritualitás jellemző. Művei számos rangos kiállításon szerepeltek, munkássága meghatározó szerepet játszott a magyar gobelinművészet nemzetközi rangjának erősítésében.

Július 8-án történt

Július 8-án ünnepli nyolcvanhetedik születésnapját Koncz Gábor színművész. A Kossuth-nagydíjas művész vidéki társulatoknál kezdte pályáját, majd többek között a József Attila Színházban, a Vígszínházban és a Madách Színházban játszott, jelenleg pedig az Újszínház tagja. A színpadi rendezőként és filmszínészként is elismert alkotót olyan emlékezetes mozikban láthattuk, mint az Egri csillagok, a Fekete gyémántok, A dunai hajós és a Gyula vitéz télen-nyáron.

Tolcsvay László rockzenével aktualizálta a Nemzeti dalt

Június 24-én ünnepli hetvenötödik születésnapját Tolcsvay László Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész, a magyar beat hőskorának meghatározó alakja, a Tolcsvay Trió és a Fonográf együttes alapító tagja, sikeres musicalek komponistája.

Szövött festményekből autonóm képzőművészeti üzenet

Péreli Zsuzsa képzőművész munkásságából Túl a láthatón címmel nyílt június 6-án átfogó tárlat a Műcsarnokban, amely a Nemzet Művésze díjjal kitüntetett Kossuth- és Munkácsy-díjas művész legjelentősebb alkotásait vonultatja fel számos múzeummal és magángyűjtővel együttműködve, több friss, most először bemutatott kárpittal kiegészítve. Az életmű ugyanakkor a kortárs falikárpitművészet magyarországi felemelkedésének történetéről és szemléletbeli átalakulásáról is képet rajzol.

Amit épp szövök, abban élek

Péreli Zsuzsa képzőművész nemrégiben lett a nemzet művésze. A címnek örül, de nem bánja, hogy elmaradt az átadóünnepség. A Kossuth-díjas alkotóval kanyargós útról, láthatatlan gobelinről és a boldogság kék madaráról is beszélgettünk.

Folk-beat és gobelin a Szalonban

Minden hónap első péntekjén rendezik meg az Alkotóművészeti Szalont, melyen a különböző területeken alkotó művészek életét és munkáit ismerhetjük meg. Az idei ősz első találkozója október 6-ára esett, vendége pedig két kiváló, több nívós díjjal elismert művész, Péreli Zsuzsa képzőművész és Tolcsvay László zeneszerző, előadóművész volt.