Popova Aleszja
Július 20-án történt
Az 1974-ben ezen a napon született Aleszja Popova sosem bánta, hogy zárda jellegű volt az élete, mert mindenáron bizonyítani szeretett volna azoknak, akik hittek benne. A néhány éve lapunknak adott interjúban a Kossuth-díjas balettművész azt is elmondta: szerinte az élet lényege, hogy minden egyes percben, még egy portörlésben is örömünket leljük.
Határfeszegető találkozások – 2022 legizgalmasabb táncinterjúi
A kortárs, a balett és a néptánc területének határfeszegető művészeivel találkoztunk 2022-ben is, és kérdeztük őket pályájukról, alkotói módszereikről, inspirációs forrásaikról.
„Nem elég a tehetség!” – Interjú Popova Aleszja balettművésszel
Popova Aleszja Kossuth-díjas, érdemes művész, aki tehetségével, magas szintű tudásával, kisugárzásával mindig különleges élményt nyújtott a színpadon. Legtöbb idejét manapság a családja mellett a tanítványainak szenteli, akiket ugyanolyan szenvedéllyel és szeretettel vesz körbe, mint korábban a nézőket.