Pozsgai Zsolt
Szeptember 20-án történt
„A különböző nyelvek melegéből keltek ki a különböző népek, melyeket az atyafiság és az együttes érdek alapján a közös szó szervezett nemzetekké. Velünk is ez történt. A magyarságot is az atyafiság és az együttes érdek alapján a sors verte egybe, hazát a bátorsággal irányított életösztön szerzett neki, de nemzetté a magyar szó teremtette. Mint jelképes hatalom, a magyar szó nekünk a legnagyobb ereklye. Kegyelet, hűség és becsület illeti őt” – fogalmazta az 1897. szeptember 20-án született – és 1966-ban elhunyt – Kossuth-díjas író, Tamási Áron.
Sztárparádé és Oscar-díjas rendezők a Magyar Filmszemlén
Február 2–8. között rendezik meg a 45. Magyar Filmszemlét. A budapesti Corvin mozi hat termében 150 filmet láthat a közönség. A program nagyjátékfilmjei közül ajánlunk néhányat.
Pozsgai Zsolt: A hit és a reális lét fedi egymást
Látni a láthatatlant címmel ősbemutatót tart a Békéscsabai Jókai Színház. A darabot Pozsgai Zsolt írta Kazantzakisz Akinek meg kell halnia regényéből.
A Földindulás lett a legjobb drámai film Franciaországban
A legjobb drámai film díját nyerte el a Pozsgai Zsolt rendezte Földindulás (Landslide) című film a franciaországi Red Movie Awards kiemelt európai filmfesztiválon. Bordán Irént és Koncz Gábort a zsűri a legjobb főszereplőpárosnak járó különdíjjal jutalmazta.
Szeptember 20-án történt
„Jobb felfedezni az életet és hibázni, mint biztonságban élni. Egy-egy hiba, amit elkövetünk, az ár, amit megfizetünk egy teljes életért” – vallja a ma kilencvenegy éves Oscar-díjas olasz színésznő, Sophia Loren, akit olyan filmekben láthattunk, mint az Egy asszony meg a lánya, a Házasság olasz módra vagy a Tegnap, ma, holnap, és olyan sztárokkal játszott együtt, mint Marcello Mastroianni, Jean-Paul Belmondo, Marlon Brando, Anthony Quinn, Paul Newman vagy Gregory Peck.
Magyar független filmes a világ legsikeresebb rendezői között
Az utóbbi években számos nemzetközi elismerést nyert, legutóbb pedig a Moz.Go Fesztiválon közönségdíjat kapott Pozsgai Zsolt bekerült a Beyond Hollywood – The Top Independent Creators of 2025 című válogatásba.
Köleséri Sándor: Nem az én döntésem volt ebben a testben élni
Egy este Hirsch Zoltánnal, akit legtöbben csak Zoli bohócként ismernek.
Megújul és ismét Magyar Színház lesz a Pesti Magyar
Évadindító társulati ülést tartottak a Magyar Színházban, ahol – egyebek mellett – a színház küszöbön álló külső-belső megújulásáról is szó esett.