program

A halálon túl is szenved Penelopé

A Maladype Színház legújabb előadása, a Pénelopeia az Odüsszeia, a trójai háború, valamint Ithaka királynéjának, Pénelopénak, az asszonyi hűség megtestesítőjének Margaret Atwood általi sajátos mítoszfeldolgozásán alapul. A 2005-ben írt nagy sikerű regény színpadi adaptációja a Hádész fogságában őrlődő Pénelopé tragikus sorsával foglalkozik.

Fagyiszínek és drámai komédia a galériában

A FreylerArt Galériában láthatóak Szlabey Zoltán munkái június 20-ig. A művész, akinek a Tate Gallery és a Guggenheim-gyűjtemény is őrzi néhány festményét, a Csengve, nevetve / kibuggyan a kedve / S egy ős evoét a fénybe kiált címet adta egyéni kiállításának.

Jövőépítők: egy falu, egy tiszteletes és egy nemes cél

Lőrinczi Lajos tiszteletes, a Hagyományos Székely Jövő Központ megálmodója és motorja, aki közösségi összefogás segítségével három lakatlan házat és két csűrt is kalákában újított fel Csehétfalván.

Budapesten búcsúznak el a közönségtől a legendás kubai muzsikusok

Fennállása utolsó turnéjára indult a kubai zene leghíresebb formációja, a Habana Social Club. Európában kilenc országot érint a zenekar búcsúturnéja, melynek magyar állomása a Budapest Parkban lesz.

Húsz év után újra Fehérváron temetné a munkát Tevje

Kihirdette 2024/25-ös évadát a székesfehérvári Vörösmarty Színház. Öt nagyszínpadi és öt kamaraelőadást mutatnak be, és nyolc gyermek- és ifjúsági előadást is láthatnak majd a fehérvári nézők.

Kezdődik az 1Kárpát-medence Fesztivál

A június 3. és 5. közötti 1Kárpát-medence Fesztivál idén is a magyar kultúra sokszínűségét ünnepli a nemzeti összetartozás napja alkalmából, az esemény társszervezője ebben az évben is a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ).

Befutott sztárok és fiatal művészek a MÁV Szimfonikusok következő évadában

A MÁV Szimfonikus Zenekar meghirdette következő évadának zenei programját. A 2024/25-ös műsorfolyamban öt bérletes, valamint három gyermekeknek szóló tematikus koncertsorozat mellett számos egyedi hangverseny szerepel neves hazai és külföldi vendégművészek közreműködésével.

Sosem látott Capa-fotók a D-napról a Capa-központban

Robert Capa életművében kiemelt jelentőségű a normandiai partraszállás. A fotográfus az első hullámmal érkezett az Omaha Beachre, ikonikus fényképei, amelyek közül csak néhány maradt fenn, a partraszállás legerőteljesebb vizuális feljegyzései közé tartoznak. A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ június 5-én és 6-án tárlatvezetésekkel, soha nem látott fotográfiák bemutatásával emlékezik a partraszállás 80. évfordulójára.

Évadot hirdetett a Concerto Budapest

A Hegedű Ünnepe, Concerto Mesteriskola, tematikus napok és koncertek – a 2024–25-ös évad újdonságai mellett a Concerto Budapest a tőle megszokott módon ismét rendkívül széles repertoárt felölelő, világsztár vendégfellépőket színpadra váró programot kínál a klasszikus zene kedvelőinek. Az évad művésze Baráti Kristóf Kossuth-díjas hegedűművész, aki karmesteri szerepben is megjelenik a zenekar koncertjein a Zeneakadémián és a Müpában.

Falusi olimpikonokat keres a szentendrei Skanzen

Olimpiai tízpróba, családmozgató játékok, egészségsziget június 8-án a szentendrei Skanzenben. A párizsi olimpia évében a Szabadtéri Néprajzi Múzeum is kapcsolódik a világ legnagyobb sporteseményéhez, az esemény vendégei lesznek Kökény Beatrix olimpiai ezüstérmes kézilabdázó és Imre Géza vívó.

Színmű készült Klebelsberg Kuno feleségének életéről

Hedry Mária Árnyéksors című drámájának ősbemutatóját június 14-én tartják a Klebelsberg Kastély Kamaraszínházában. A Klebelsberg Kuno felesége, Botka Sarolta életéről készült színművet az Összetartozás Ünnep Családi Fesztiválon mutatják be egy különleges helyszínen, a Klebelsberg házaspár egykori pesthidegkúti otthonában.

Csillagles és fröccsterasz, titokvadászat és koncertek a Pannon Filharmonikusokkal

Idén nyáron különleges nyáresti programra hívja az érdeklődőket Pécsett a Pannon Filharmonikusok. Június 22-én a három szálon induló rendezvény fordított csillagtúraként vezeti az érdeklődőket a koncertterembe: a közönség beülhet egy belvárosból induló zenés sétából megpihenve, egy szabadtéri kamarazenés beszélgetést követően vagy a Kodály Központ hátsó tereiben zajló titokvadászat után.

Alessandro Baricco a Fesztivál Akadémia Budapest vendége lesz

A Fesztivál Akadémia Budapestet (FAB) kilenc éve hívta életre Kokas Katalin és Kelemen Barnabás azzal a céllal, hogy a magyar fővárosban egy nemzetközi rangú eseménysorozatot hozzanak létre.

Anyámnak, Máriának ajánlva Isten dicsőítésére

Május 30-án 19 órakor a szentendrei Lakástárlat Galériában nyílik Nagy Kriszta x-T kiállítása legújabb munkáiból.

Esztergomban zajlott a Nibelungok végső összecsapása?

Megnyílt a legendás témát feldolgozó, A Nibelungok kincse – képzelt régészeti feltárás az esztergomi vár nagytermében című különleges irodalmi-régészeti-képzőművészeti kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeum Esztergomi Vármúzeumában.

Udvaros Dorottya maratont fut Herendi Gábor filmjében

A Futni mentem főhőse, Vera (Udvaros Dorottya) a férjével (Csuja Imre) közösen teljesít egy bakancslistát. Már csak egy kihívás marad hátra, amikor a férj váratlanul meghal.