Ráduly György
A világsztárok is szerették a Budapesti Klasszikus Film Maratont
Minden eddiginél nagyobb érdeklődés kísérte a Nemzeti Filmintézet (NFI) fesztiválját, a 8. Budapesti Klasszikus Film Maratont (BKFM). A száz éve született Makk Károly, a magyar származású hollywoodi forgatókönyvíró, Joe Eszterhas, valamint Szabó István, Atom Egoyan és David Cronenberg rendezők Robert Lantos producerrel közösen készített filmjei voltak a középpontban.
Magyar stúdió készíti a Netflix új sorozatát
Temple Réka producert beválasztották az Európai Animációs Produceri Szövetség elnökségébe, a Netflix pedig bejelentette, hogy a magyarországi DIGIC stúdiót választotta a Magic: The Gathering sorozat gyártó partnerének. A szombatig tartó Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon 80 magyar filmet, kiállításokat, videóklipeket és immerzív dómot vonultat fel a Magyar Díszvendégség program.
Tőkés Anna filmje kapta a KAFF nagydíját
Csáki László Kék Pelikanját, a Dargay Attila eredeti figuratervei alapján készült Csongor és Tündét, illetve a Berlinalén Kristály Medvét nyert Wish You Were Ear című animációt is díjazták.
Csaknem nyolcvan magyar animációs filmet vetítenek Annecyben
A műfaj legrangosabb szemléjén, amelyet június 8-tól 14-ig rendeznek a franciaországi városban, Magyarország lesz a díszvendég.
Magyar zsűritagok Annecyban
Magyarország lesz júniusban az Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztivál díszvendége. Az animációk világelső seregszemléjén Andrasev Nadja Cannes-ban díjazott és Bucsi Réka Berlinale-díjas alkotó, továbbá Ráduly György, a Nemzeti Filmintézet Filmmegőrzési és Technológiai Divízió igazgatója zsűrizi a versenyző filmeket.
Dupla időutazást élhetünk át Karády Katalinnal ebben a scifiben
Csaknem nyolcvan év szünet után láthatja ismét a közönség a Szíriusz című 1942-es magyar időutazós filmet. Nemzetközi filmszenzáció, ráadásul ingyen megtekinthető az NFI Filmarchívum csatornáján.
Restaurált magyar kísértetfilm is bemutatkozik a lyoni Lumière fesztiválon
A némafilm csodálatos pillanatai című válogatásban mutatják be A halál után című, európai összefogással, 4K-ban restaurált magyar némafilmet a lyoni Lumière fesztiválon. Az 1920-ban készült alkotás a némafilmkorszakban népszerű fantasztikus kísértetfilm műfajának ritka példája.
Nézőrekorddal zárt a Budapesti Klasszikus Film Maraton
A mozgóképes időutazás mintegy száz vetítésén több mint 21 ezer néző vett részt, megdöntve a korábbi évek látogatószámát.
Száz év után felbukkantak az Egri csillagok elveszett filmváltozatának eredeti darabjai
Gárdonyi Géza Egri csillagok című regényének első filmes feldolgozását 1923-ban forgatták és még abban az évben Egerben mutatták be. A nagyszabású, csatajelenetekben – és a forgatás alatti botrányokban is – bővelkedő némafilmet a később világhírűvé vált Fejős Pál rendezte, aki feleségére, a kor ünnepelt színésznőjére, Jankovszky Marára osztotta a női főszerepet. Az eltűnt alkotás néhány darabkája véletlenül került elő a művésznő hagyatékából.
Elveszettnek hitt filmek kerültek elő
Az idén 120 éves magyar filmgyártást ünneplő Nemzeti Filmintézet (NFI) nagyszabású filmtörténeti kutatást kezdeményezett. A 21. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemlén Ráduly György, az NFI – Nemzeti Filmarchívum igazgatója számolt be a kutatási program eddigi felfedezéseiről.
Pierre Richard Budapesten
2019. szeptember 4. és 11. között harmadik alkalommal rendezi meg a Magyar Nemzeti Filmalap a Budapesti Klasszikus Film Maratont, a főváros nagyszabású nemzetközi filmfesztiválját. A restaurált klasszikus filmek seregszemléjén nyolc nap alatt mintegy 100 filmet láthat a közönség több budapesti moziban, de Egerben és Győrben is lesznek vetítések. Budapestre érkezik Pierre Richard, Michael Nyman, Udo Kier, Johanna Ter Steege és Magda Vášáryová is. A Szent István Bazilika előtt ismét lesznek ingyenes szabadtéri vetítések.
A díszvendég: Claudia Cardinale
Idén már második alkalommal rendezik meg a Budapesti Klasszikus Film Maratont, amelynek keretében több mint 60 filmet láthat a közönség szeptember 8-áig. Az esemény díszvendége a világhírű Claudia Cardinale, aki a szeptember 6-ai sajtótájékoztatón elmondta: megtiszteltetésnek érzi, hogy ekkora érdeklődés övezi a személyét.
A filmek elvarázsolt kastélya
„…a Filmarchívum maga az elvarázsolt kastély. Ebben szeretnénk kalauzolni az embereket és úgy vélem, amennyiben megtaláljuk a megfelelő hangot és érdekes tartalmat, a közönség erre nyitott lesz” – mondta a Magyar Nemzeti Filmarchívum igazgatója azzal kapcsolatosan, hogyan kívánják elérni a közönséget. Ráduly György az intézmény terveiről, valamint saját pályájáról mesélt nekünk.
Új igazgató a Filmarchívum élén
Ráduly György lett a január 1-jétől a Filmalap igazgatóságaként működő Magyar Nemzeti Filmarchívum új vezetője. A szakember kiemelt céljai között van egy hosszú távú nemzeti filmrestaurálási és digitalizálási program, valamint hatékony belföldi és nemzetközi terjesztés kialakítása is.