Román Csarnok

Újra látogatható a Szépművészeti Múzeum Román Csarnoka

A csarnokot június közepén kellett lezárni, ugyanis az akkor lezúdult, és korábban nem tapasztalt extrém mennyiségű eső következtében a múzeum beázott, kisebb károkat okozva a terem falfelületében.

Betekintettünk a Szépművészetibe

A több mint hároméves felújítást követően újra birtokba vették a látogatók az ország legnépszerűbb múzeumát: a Szépművészeti Múzeum átfogó rekonstrukciója során felújított Román Csarnokot, az új kiállító- és közönségforgalmi tereket, az újrarendezett állandó kiállításokat.

Megnyílt a Szépművészeti Múzeum!

A felújított Szépművészeti Múzeum a művészetnek szentelt katedrális – mondta Baán László főigazgató október 30-án, az épület ünnepi megnyitóján. A múzeum eddigi legátfogóbb rekonstrukciója során felújították többek között a Román Csarnokot, új kiállító- és közönségforgalmi tereket hoztak létre, valamint újrarendezték a múzeum állandó kiállításait.

Így újult meg a Szépművészeti

A nagyközönség előtt október 30-án nyílt meg a három éven át tartó, átfogó rekonstrukción átesett Szépművészeti Múzeum. A múzeum felújításának részleteiről, az átrendezett állandó kiállításokról, valamint a megnyitott Leonardo da Vinci és a budapesti Lovas című kamaratárlatról Baán László, a múzeum főigazgatója mesélt az MTI-nek adott interjúban.

Jó ütemben haladnak a munkálatok

Jó ütemben haladnak a Liget Budapest Projekt építkezései, az év végére több kiemelt fejlesztés is elkészül – mondta el az MTI-nek Baán László, a beruházás miniszteri biztosa a napokban tartott áttekintő bejárás után. „A Liget Budapest Projekt nemcsak egy nagyszabású terv, hanem maga a valóság” – fogalmazott Baán László.

Jövőre nyílik az új épület

A végéhez közeledik a Szépművészeti Múzeum Román csarnokának felújítása, az új kiállító- és közönségforgalmi terek kialakítása pedig az év végére fejeződik be. Átfogó rekonstrukciója után a Szépművészetit 2018 őszén veheti ismét birtokba a közönség. A felújítás 14 ezer négyzetmétert, az épület alapterületének mintegy 40 százalékát érinti.