Sauropoda
Sauropoda – ősvilági jazz az Uránia színpadán
A Crossover Uránia című könnyűzenei koncertsorozatban november 5-én este a Sauropoda együttes lép az Uránia Nemzeti Filmszínház színpadára. A „paleojazzt” játszó háromtagú zenekar részben az áprilisban megjelent, Pangea című lemezének anyagát mutatja be, részben már a készülő, új kislemeze dalaiból játszik.
Pénteki kultúrrandi Krizbai Domokos gitárossal
Gyerekként azt gondolta, hogy basszusgitáros lesz, de később inkább a szólógitárt választotta. Végzett szociológusként járt a konzervatóriumba, évekig Antropomorf néven szólókoncertezett, majd Lukács Péter dobossal és Vaszkó Zsolt basszusgitárossal megalapították a Sauropoda zenekart. Bár zenéjük zúzós, nehéz zenei elemekkel teli, minden számuk egy-egy mesét rejt.