sikerlista
Ezeket a könyveket olvassuk idén karácsonykor a Libri sikerlistája szerint
Két „apakönyv” – Náray Tamás Apám szerint és Grecsó Krisztán Apám üzent című regénye –, valamint Bán Mór és Karády Anna közösen írt, az 1940-es években játszódó kémtörténete vezeti a Libri karácsony előtti sikerlistáját. A Libri friss, nem reprezentatív online felméréséből az is kiderült: az olvasás az egyik kedvenc programunk az ünnepek idején, a legszívesebben szórakoztató és szépirodalmat választunk.
Mozart népszerűbb a legnagyobb popsztároknál is
2016-ban Wolfgang Amadeus Mozart maga mögé utasította a korszak legnagyobb popsztárjait a hivatalos Billboard-listán. Az osztrák zeneszerző-géniusz lemezgyűjteményéből jóval több kelt el abban az évben, mint az épp csúcson lévő könnyűzenei előadók – például Beyoncé vagy Drake – albumaiból.
A könyvek köszönik szépen, továbbra is jól vannak
Sokan és sokszor temették őket, de továbbra sem kell RIP-et karcolnunk a könyvek borítójára. A magyar és globális könyvpiac is vidáman túlél pandémiát, inflációt, digitális érát.
Bookline: íme július legnépszerűbb könyvei
A lista élén Colleen Hoover It Starts With Us – Velünk kezdődik, Stefano Bottoni A hatalom megszállottja és Szinetár Miklós rendhagyó önéletírása áll.
Szeptember legkeresettebb könyvei – A Bookline sikerlistája
A Bookline szeptemberi sikerlistájának első helyén ritkán találhatók gazdasági kérdésekkel foglalkozó írások, szeptemberben rendhagyó módon mégis egy ilyen alkotás lett a legolvasottabb.
Ezek a könyvek taroltak a Bookline júliusi sikerlistáján
A Bookline havonta megjelenő sikerlistáin gyakran szerepelnek romantikus alkotások, a nyári hónapokban azonban különösen nagy az érdeklődés a szívhez szóló olvasmányok iránt. Jól mutatja mindezt, hogy júliusban tizenhét szerelemmel teli, izgalmas és fordulatos művet találunk az ötven legkeresettebb cím között – még ha az első három helyen más kategóriába tartozó könyveket is találunk Delia Owens, Jean Raspail és dr. Máté Gábor tollából.
Mely könyvek a legnépszerűbbek?
A nyár teljes erejével megérkezett, és vele a könnyed nyári olvasmányok is felkerültek a Bookline júliusi sikerlistájára. Első helyet vívott ki egy napló, amelynek szerzője azt kéri, hogy tegyük tönkre a könyvét, második a júliusban elhunyt Esterházy Péter utolsó könyve, míg harmadik a már múlt hónapban is sikerlistás Miután elvesztettelek című szerelmes regény.