Sopron
Várnak a fesztiválok Sopronban
Tizenhárom helyszínen lesznek programok a Soproni Ünnepi Heteken, a június 17-én kezdődő fesztiválon többek között szabadtéri koncertek, képzőművészeti kiállítások, néptáncbemutatók, illetve gyerekprogramok várják a látogatókat. A Soproni Ünnepi Hetek része ma már több fesztivál is, mint például a Soproni Tündérfesztivál, a Kékfranksosok éjszakája – Sorpon FolkFest.
Fesztivállal köszönti a tavaszt Sopron
A világzenét játszó Söndörgő együttes fellépésével kezdődnek Sopronban március 11-én a Tavaszi Napok. A fesztivál programkínálatában a koncerteken túl többek között színházi produkciók, kiállítások is szerepelnek, és most először a WAMP designvásár is Sopronba költözik.
Emlékezés a legnagyobb királyunkra
Milyen lehetett az élet a reneszánsz Magyarországon? Hogyan éltek akkor a nemesek? Milyen ruhát hordtak, hogy étkeztek? A legtöbben szívesen visszarepülnénk egy-egy napra a 15. századba. Ezt most megtehetik azok, akik ellátogatnak a Soproni Múzeumba, amely februárban Mátyás király nyomába indul. Egészen a hónap végéig tartanak a Mátyás-napok.