Szabó György

Huszadik alkalommal adják át a Lábán-díjat

Idén huszadik alkalommal ítéli oda a Lábán Rudolf-díj kuratóriuma a legjobb kortárstánc-előadásért járó független szakmai díjat. 2025. május 31-én a 2024-es év legkiemelkedőbb produkcióit díjazzák. A jubileumi díjátadót a Trafó színháztermében, a 2023-as díjazott, Szeri Viktor fatigue című előadása után rendezik meg.

„Az emberi sorsokkal kapcsolatos érzékenység és empátia a fotóimon és a szobraimon is megjelenik” – Interjú Szabó Györggyel

Szabó Györgyöt elsősorban szobrász- és éremművészeti munkássága révén ismerjük, Talált képek című tárlatán viszont eddig ismeretlen, fiatalkori szociofotóit is megtekinthettük az Artphoto Galériában. A Munkácsy-díjas szobrászművészt különleges képeiről, szolnoki művésztelepi életéről és legújabb, díjazott érmeiről kérdeztem.

Szabó György szobrainak és fotóinak párbeszéde

Szabó György a szobraival és a fotóin egyaránt a lélek rezdüléseit jeleníti meg. A két médium diskurzusát az Artphotóban érhetjük tetten.