Szálasi Ferenc

Január 6-án történt

„Fogadd el az élettől azt a nagy kalandot, hogy te olyan vagy, amilyen vagy, és ne akarj más lenni! Neked van egy saját utad, szeresd meg ezt az utat, és járj rajta végig, akár nehézség van benne, akár öröm, akár kudarc! Ne akarj hasonlítani máshoz, ne akard a másik boldogságát, mert az nem lesz a tiéd! Merj önazonos lenni, még akkor is, ha az éppen nem sikeres vagy nem trendi! Légy önmagad, és ebben légy bátor!” – fogalmazta a ma ötvenegyedik születésnapját ünneplő Jászai Mari-díjas színművész, Fesztbaum Béla.

Nem félt szembenézni a halállal Apor Vilmos püspök

Nyolcvan éve, 1945. április 2-án szenvedett vértanúhalált Boldog Apor Vilmos győri püspök, aki a szegényeknek, a bajba jutottaknak és üldözötteknek szentelte életét. Győrben, Gyulán és Budapesten szobrot állítottak emlékére, vértanúságának helyszínén emlékkiállítás látható.

Sárból, napsugárból – Mózes Gergely: Mindhalálig

A 20. Verzió Filmfesztiválon látható Mindhalálig talányosan mesés dokumentumfilm arról, mekkora mozgásterünk van a hőssé vagy gonosztevővé válás terén. Nyugtalanító páros portré két szabálytalan karakterről.