Szegedi Ifjúsági Napok
A SZIN-nel ér véget a nyár
Az 56 éves múlttal rendelkező Szegedi Ifjúsági Napokon (SZIN) augusztus 28. és 31. között Zara Larsson, Armin van Buuren és Kamrad is fellép.
A mese nem játék, a méregből márka lesz, a sütiből meg irodalom
Ezen a héten sokat megtudhattunk arról, miért és hogyan ír mesét egy komoly író, miként lesz egy csipkefüggő ovisból steampunk ruhatervező, mit evett ráadás helyett Nagy Feró Szegeden, miért tartjuk a világ filmművészetében is kiemelkedő alkotónak Fábri Zoltánt, hogyan lesz az árfolyamok tudósából ezüstvirág-tervező, és miként hatott íróinkra egy réteges sütemény.
Kétszáz SZIN-es program
Négy nap alatt csaknem kétszáz program, nemzetközi sztárok koncertjei mellett a hazai pop-rock-rap élvonala várja a látogatókat a Szegedi Ifjúsági Napokon (SZIN), a nyárzáró fesztivált augusztus 28. és 31. között rendezik a Szegedi Partfürdő területén.
Rita Ora és Alok is fellép az idei SZIN-en
A korábban bejelentett Timmy Trumpet és Lukas Graham mellett Rita Ora és Alok is Szegeden zárja a fesztiválnyarat.
Két nagy nemzetközi névvel rukkolt elő a 2023-as Szegedi Ifjúsági Napok
A Szegedi Ifjúsági Napokat (SZIN) jövőre augusztus 23. és 26. között rendezik meg a megszokott helyszínen, az Újszegedi Partfürdőn. A 7 years előadója, Lukas Graham és a világ tíz legjobb DJ-je közé sorolt Timmy Trumpet is ott lesz a fesztiválon.
Bejelentette első fellépőit a SZIN
Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be a Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN).
Szabadság, szerelem, SZIN – egy nappal hosszabb lesz a nyárzáró Szegeden
A Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN) szervezői bejelentették, hogy augusztus végén a szegedi Partfürdő újra megtelhet fesztiválozókkal. Ráadásul egy nappal meghosszabbítják a rendezvényt: augusztus 25. és 29. között vár idén a SZIN.
15 hazai fesztivál, amelyekkel csillapíthatjuk koncertéhségünket idén nyáron
Ugyan a fesztiválszezon egy részében a koronavírus ellopta a show-t és jelen helyzetben a nyár végi események jövője sincs bebetonozva, de a legoptimistább forgatókönyv alapján idén nyáron sem kell teljesen lemondanunk ezekről a kulturális oázisokról.
Kezdődik a jubileumi SZIN!
Kezdetét veszi augusztus 22-én az idén ötvenéves Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN)! A nyárzáró fesztiválon fellép Sean Paul, a Pet Shop Boys, Jess Glynne, Wilkinson, Faithless és sokan a hazai élvonalból Ákostól a Halott Pénzen keresztül Lovasi Andrásig. A négynapos fesztiválon, tíz színpadon 1395 fellépőt láthat majd a közönség.