Székesfehérvár

Országos jelentőségű a Seuso-kiállítás

A Seuso-kincseket bemutató vándorkiállítás országos jelentőségű program, amelyben érzékelhető a magyar kultúra decentralizációjának kormányzati szándéka – mondta Dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár november 7-én Székesfehérváron, ahol megtekintette a tárlatot. A leletegyüttest Székesfehérvár mellett Kaposváron, Kecskeméten, Miskolcon, Nyíregyházán és Zalaegerszegen is láthatja a közönség.

Láthatjuk a teljes Seuso-kincset

Vidéken először Székesfehérváron látható majd a teljes Seuso-kincs, a Szent István Király Múzeum lesz ugyanis az október 29-én induló magyarországi vándorkiállítás első állomása. A Seuso-kincs a legjelentősebb ismert késő római ötvösművészeti leletegyüttes, amelyet az 1970-es években találtak meg Magyarországon, majd illegális körülmények között jutott ki az országból.

A test művésze

Idén Szikszai Rémusz és Gazsó György mellett Krisztik Csabát is jelölték a Kaszás Attila-díjra. Pályája nem mindig volt zökkenőmentes, kezdetben a debreceni színház tagja volt, mielőtt azonban a székesfehérvári Vörösmarty Színház állandó tagja lett, Angliába költözött, mert elveszítette szakmája iránti lelkesedését. Krisztik Csabával beszélgettünk.

III. Béla az aranykor trónusán

Szent István, Szent László, Könyves Kálmán és II. (Vak) Béla után idén az Árpád-ház talán legfényesebb uralkodója, III. Béla koronázási szertartását és életét viszi színre Szikora János rendező Székesfehérváron. Az egykori koronázótemplom helyén felépített szabadtéri színpadon augusztus 18-én és 19-én mutatják be a Koronázási Szertartásjátékot, amelyben a díszletek és a zene a bizánci és a keresztény kultúrát ötvözi.

Múzeumi séták Székesfehérváron

Az újratervezett Mozaik Múzeumtúra idei egyik újítása az országjáró roadshow, melynek első sikeres rendezvénye után, szeptember 23-án Székesfehérvárra érkezik a túra. A Szent István Király Múzeum intézményeiben, kilenc helyszínen várják az ingyenes programok egész nap az érdeklődőket tárlatvezetésekkel, játékokkal és vasútépítéssel.

Nyári séta Székesfehérváron

Romantikus várkastély, 18. és 19. századi játékok, barokk patika, néprajzi kincsek és kiállítások várják a látogatókat Székesfehérváron. Ha úgy döntünk, felkeressük a várost, biztosan nem fogunk unatkozni. A kultúra és a történelem egyaránt sok szállal szövi át a koronázási helyet, amely a középkori magyar államban a legfontosabb és legszentebb volt.

Hírét viszik az Árpád-háznak

Több mint ötmilliárd forintos keretösszeggel elindult az Árpád-ház program operatív része – jelentette be Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár június 22-én a székesfehérvári Nemzeti Emlékhelyen tartott sajtótájékoztatóján. Létrehoznak majd egy nemzetközi kiállítást az Árpád-házról, kutatóintézetet alapítanak és látogatóközpontot is létrehoznak majd Székesfehérváron.

Igazságszolgáltatás és Alaptörvény

Az Alaptörvény elfogadásának ötödik évfordulója alkalmából tartottak konferenciát Székesfehérváron Igazságszolgáltatás az Alaptörvény tükrében címmel 2016. június 10-én. A konferencián az igazságszolgáltatáshoz kapcsolódó legfontosabb hivatások képviselői szólaltak fel és mondták el tapasztalataikat az Alaptörvénnyel kapcsolatban.

A rajongók lepik el a színpadot

A Vörösmarty Színház a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében mutatja be Robert Musil A rajongók című színművét. A fehérvári teátrum igazgatójával, az előadás rendezőjével, Szikora Jánossal beszélgettünk Musil ismeretlen remekművéről, a darab okozta kihívásokról és a megvalósítás örömeiről.