Színház- és Filmművészeti Egyetem

Együttműködési megállapodást kötött az SZFE és a Veritas

Együttműködési megállapodást írt alá a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltárral – közölte november 12-én az SZFE. A dokumentumot Sepsi Enikő, az SZFE rektora és Szakály Sándor, a Veritas főigazgatója látta el kézjegyével.

Közösen ünnepelt az öt magyar művészeti egyetem

Közös gálaműsorral ünnepelte alapítása évfordulóját a Színház- és Filmművészeti, a Liszt Ferenc Zeneművészeti, a Moholy-Nagy Művészeti, a Magyar Táncművészeti és a Magyar Képzőművészeti Egyetem a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében.

A világsztárok is szerették a Budapesti Klasszikus Film Maratont

Minden eddiginél nagyobb érdeklődés kísérte a Nemzeti Filmintézet (NFI) fesztiválját, a 8. Budapesti Klasszikus Film Maratont (BKFM). A száz éve született Makk Károly, a magyar származású hollywoodi forgatókönyvíró, Joe Eszterhas, valamint Szabó István, Atom Egoyan és David Cronenberg rendezők Robert Lantos producerrel közösen készített filmjei voltak a középpontban.

Zsurzs Kati a Kovács ikrektől olvas fel Gyulán

Június 27-e és augusztus 17-e között idén is a műfaji sokszínűség jegyében rendezik meg a Gyulai Várszínház 62. évadát – tájékoztatta a teátrum csütörtökön közleményben az MTI-t.

Opera és próza, képzőművészet és cirkusz egyesül Shakespeare mentén

William Shakespeare és Benjamin Britten művei nyomán színész-, operaénekes-, képzőművész-, cirkuszi és kortárs táncos hallgatók együttműködésével látható az Együtt! – Szentivánéji álom 2.0 az Opera Eiffel Műhelyházában. Az épület tereit bejáró különleges előadás mindössze két alkalommal, június 14-én és 15-én látható.

A kéz, amelynek simogatnia kellene

Fejes Szabolcs a hangulatra, a környezet megteremtésére komoly hangsúlyt helyező Liliom-rendezését a kiindulópontul szolgáló csapdahelyzet érdekli. Kritika.

Tizenhárom nemzetiség mutatkozik be a Jelen/Lét fesztiválon

Tizenhárom nemzetiség mutatkozik be a magyarországi nemzetiségi színházak Jelen/Lét fesztiválján március 24. és 30. között a Nemzeti Színházban, Budapesten. A színházi világnapon, március 27-én nemzetiségi performansszal készül a Magyarországi Nemzetiségek Színházi Társulata.

Kecskeméten ismét megnyílik a Szín-Tár

Öt magyarországi és határon túli, magyar nyelvű színészképző intézmény hallgatói mutatkoznak be március 17. és 24. között a 16. Szín-Tár – Színművészeti Egyetemek Találkozóján, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház szervezésében.

Százhatvan éves a Színház- és Filmművészeti Egyetem

Idén ünnepli fennállásának 160. évfordulóját a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE). Az egyetem a jubileum alkalmából február 26-án ünnepi gálaműsort rendezett az Uránia Nemzeti Filmszínházban, amelyen a magyar kulturális élet kiválóságai, az egyetem jelenlegi és egykori növendékei együtt tisztelegtek az intézmény gazdag öröksége és kimagasló művészeti hagyományai előtt.

A Liliom premierjére készül a Nemzeti Színház

Molnár Ferenc klasszikusát, a Liliomot március 21-én mutatja be a Nemzeti Színház. A művet Fejes Szabolcs, a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves rendező szakos hallgatója viszi színre a Gobbi Hilda Színpadon, a címszerepet Bordás Roland alakítja.

Szinetár Miklós mégse mentorálja az SZFE új zsidó színházi specializációját

Zsidó színházi specializációt indít jövő év szeptemberétől az osztatlan színművész szakos képzésén belül a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE). Vidnyánszky Attila az egyetemi alapítvány kuratóriumi elnökeként történelmi pillanatnak nevezte a Milton Friedman Egyetemmel közös együttműködést.

A Déryné Társulat az Esterházy-palotában vendégeskedett

Különleges helyszín adott otthont a Déryné Társulat ősbemutatójának: szeptember 27-én a Soproni Egyetem Erdészeti Múzeumában, az Esterházy-palotában tartották az Álmaimban Déryné című előadás premierjét. Joseph Haydn után ezúttal Déryné vendégeskedett a történelmi falak között.

Szeged szeizmográf érzékenységű színházi fesztiválja

A Thealter olyan fesztivál, ahol hisznek abban, hogy a színház élő dolog, és feladata, hogy a társadalomra, a világra azonnal reflektáljon.

CSAK! fesztivál és workshop Eszenyi Enikővel

Augusztus 1. és 11. között rendezik meg a csengeri CSAK! fesztivált és workshopot. Az ingyenesen látogatható programsorozatot a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak előadása nyitja meg, majd Molnár Piroskával, Eszenyi Enikővel, Csonka Andrással és Járai Mátéval is találkozhat a közönség.

Azt a színházat, amelyik nem vállal kockázatot, megette a fene

Meczner János az Arany János Színház és a Budapest Bábszínház igazgatójaként két generáció színházi szocializációját határozta meg, intézményvezetőként és tanárként pedig jelentős szerepet játszott abban, hogy a szakmán belül emancipálódjon az ifjúsági és gyerekkorosztály, valamint a báb műfaja.

Már kilencven tagja van a Magyar Teátrumi Társaságnak

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) látta vendégül a Magyar Teátrumi Társaság idei első közgyűlését az Uránia Filmszínházban.