Váratlanul rendőr lép a büfében a rozéfröccsében békét kereső nézőhöz. Az egyenruhás felvilágosít, hogy az alkoholfogyasztás közterületen tiltott. Megkérdezi, hogy fogok-e még kocsiba ülni aznap. A megnyugtató válasz után biztos, ami a biztos az ernyőmet is átvizsgálja. Kés- és egyéb vágószerszámok után kutat a rend lelkes őre. A Nemzeti Színház Liliom-előadása a Gobbi Hilda Színpadon már az előtérben elkezdődik.
Mindeközben Ficsúr (Berettyán Sándor) a hevenyészett céllövöldében veszi célba az apró figurákat. Később hallható lesz a Rendőrblues, amelyet az Öreg rendőr (Tóth László) és a 2. lovasrendőr (Séra Dániel) adnak elő. Mire a játéktéren keresztül a nézőtérre jutunk, Molnár Ferenc külvárosi legendájának a helyszínén, a Városligetben érezzük magunkat. A színpad egy gigantikus körhinta. A látvány azt sugallja, hogy az élet nem egyéb, mint szerencsejáték. A szereplők tizenkilencre lapot húznak, hiszen aki felszáll a körhintára, annak nincsen többé leszállás. Kétségtelenül működik a látvány metaforája, ám a filmvetítés a nézőtér bal oldalára helyezett székekről nem vagy alig látható.
A három főszereplő elindul a meredeken lejtő úton, amelyen nemhogy visszafordulni, de megállni sincs mód. Fejes jól érzi Molnár rövid mondatokra építő dialógusait. A viszonyok drámaian tisztázatlanok és dinamikusan változékonyak. A hintásfiú Liliom elbocsáttatik imádott munkahelyéről. A cseléd Juli szintén állását veszti, míg a roppant magabiztos Muskátnét az hagyja cserben és akkor, akitől az asszony a legkevésbé számított visszautasításra. Az előadás arról szól, hogy a figurák nem ismerik fel és nem becsülik a harmóniát. Egy mozdulat, egy mondat elég, hogy boruljon minden és az egyéni sorsok és egzisztenciák bizonytalanná váljanak, és soha többé ne legyenek a régiek.
A viszonyok változása után a karusszel valahonnan a távolból beszűrődő hangjai nem hagynak nyugtot a szereplőknek. Julinak a ringlispíl zenéje több mint ijesztő, hiszen Liliom bármikor visszatérhet egykori fényes sikerei helyszínére. Muskátné számára ugyanez ez a halvány melódia nőiessége utolsó felvonása. Míg Liliom a paradicsomból való kiűzetését éli újra az ismerős dallamokkal.
Tóth Auguszta játéka a búcsúról szól, ám az istenhozzádban nincs nosztalgia. Tóth sokat megmutat a nőies keménységébe kapaszkodó asszonyból. Muskátné durva és kegyetlen, amikor azt kéri Liliomtól, hogy az lökje le a körhintáról Julit. Az asszony később játszmázni kénytelen, hogy visszaszerezze üzletének és főleg önmagának az annyira szeretett Liliomot. A szoborkemény Muskátné jelenetenként érzékenyebb és engedékenyebb. A harisnyába bújtatott láb a visszahódítandó férfi ágyéka felé tapogatózik. Muskátné egyébként sem adja fel könnyen, ígéretei egykori szeretője elevenébe találnak, hiszen mellette Liliom újra büntetlenül lehetne lázadó kamasz. A dögös és okos nő élete utolsó meghatározó kapcsolatától búcsúzik.
Bordás Roland érzékeny színészete komoly értéke az előadásnak. Závoczki Endrére, vagyis Liliomra azért tapadnak a nők, mert a férfierő mellett rejtett érzékenységet is sejtet. Bordás nonverbális akciói és a szöveg között állandó a feszültség. Határozott léptekkel indul a férfi a frissen megismert Julitól Muskátnéhoz. Mintha hazatérne az utóbbihoz, ám ez a visszakozz nem több látszatnál. Hetyke szavai előlegezik későbbi szakításukat. A purgatóriumban a Fogalmazó (Rubold Ödön) abbéli kérdésére, hogy megbánta-e a földi tetteit, Liliom hatalmasat bólint, miközben azt halljuk tőle, hogy nem. A világmegvető dac ellenére Liliom szerethető fickó. Máskor Juli előtt tisztázni igyekszik magát, közben a kezébe kapja a piszkavasat, és nem lehet tudni, hogy kit vagy mit ér majd ütése. Bordás meggyőző haldokló Liliomként. A lélek páncélja itt sem enged sokkal közelebb hozzá, de monológjában az írott szöveg ütemszünetként érzékeltetett három pontjai árulkodnak arról, hogy szavak nélkül is mennyire szeretné Julit, ha volna még ideje.
Julinak a rajongó, fiatal lányból kell nővé, asszonnyá érnie. Battai Lili Lujza ennek előkészítésében jeleskedik. A felütésben gondtalan, önérzetes fiatal, aki rögtön a hintáslegény hatása alá kerül, maga sem sejti, hogy mennyire. Még nem tudja, hogy eldőlt az élete. Juli annyi mély női fájdalommal és kétségbeeséssel a hangjában kiált Liliom után, amikor az konyhakéssel a hóna alatt eloson az otthonukból Ficsúrral, hogy érezzük, a szerelmespár végérvényesen a közös élet végére ért. A felvezetéshez képest némileg csalódás a „Te csak most aludjál, Liliom” sorról ismert monológ, mert ebben nem érezni az előzmények kínálta katartikus gyászt és keserűséget.
Aki volt már ilyen és ehhez hasonló kapcsolatban, az tudja, hogy lehetetlen gondolkodni, meg minek is kellene, amikor az egyébként őszinte és mély érzelmek felülírnak mindent. A Liliomból készült érvényes előadások titka, hogy mennyire mutatja meg a kedves megfejthetetlen titkait és vészterhes különállását az aktuális produkció. Fejes Szabolcs rendezése éppen a fentiek érzékeltetésében erős.
