Szirtes Edina Mókus

Vár a Bőköz Fesztivál!

Mintegy 70 kulturális programmal várja látogatóit a második Bőköz Fesztivál, amelyet augusztus 25. és 27. között rendeznek meg a dél-baranyai Kémes, Szaporca és Tésenfa településeken – hangzott el az esemény augusztus 4-ei sajtótájékoztatóján Pécsett. A szervezők 27 egyedi helyszínen – köztük a szaporcai Ős-dráva Látogatóközpontban is – várják a résztvevőket.

III. Béla az aranykor trónusán

Szent István, Szent László, Könyves Kálmán és II. (Vak) Béla után idén az Árpád-ház talán legfényesebb uralkodója, III. Béla koronázási szertartását és életét viszi színre Szikora János rendező Székesfehérváron. Az egykori koronázótemplom helyén felépített szabadtéri színpadon augusztus 18-én és 19-én mutatják be a Koronázási Szertartásjátékot, amelyben a díszletek és a zene a bizánci és a keresztény kultúrát ötvözi.

Te nézegettél már fényes gömböket?

Tizenkettedik szerzői lemezét mutatja be minden idők talán egyik legvidámabb, legelvarázsoltabb hegedűs-énekesnője: Szirtes Edina Mókus. A Ki viszi át? című albumot egy egyszemélyes koncerttel mutatja be a művésznő december 16-án a MOM Kulturális Központban. Az esemény címe: „Fényes gömböket hosszasan csodálkozva nézegetőknek”, mellyel a zenei társas „magányt” érzékelteti.

Django Swing Fesztivál

A Magyarországon és külföldön már egyaránt sokszor bizonyított tagokból álló Swing à la Django zenekar DJANGO FESZTIVÁL címen vendégül látja a magyar zenei élet kiemelkedő színfoltjait, valamint a francia manouche swing autentikus képviselőit, a Tcha Badjo zenekart egyenesen Franciaországból.