szobrászat
Joseph Beuys a filmvásznon
„A filmet követően kezdték el Joseph Beuyst művészetteoretikusnak, művészetfilozófusnak nevezni. Ez is azt mutatja, hogy Beuys mennyire aktuális a mai világban” – mondta Rhea Thönges-Stringaris német művészettörténész a Kultúra.hu-nak. Beuys egykori barátjával és munkatársával most a művészről, a filozófiájáról, a kapcsolatukról és Andres Veiel Beuys című filmjéről beszélgettünk.
Szilárd Klára festőre emlékezünk
Magyarországon született, 1945-ben Svájcba emigrált, majd Izraelbe költözött, végül 1993-ban visszatért Budapestre. Festményei mellett üvegablakokat és szobrokat is készített, számos elismerésben részesült, többek között megkapta a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét. Szilárd Klárára emlékezünk, aki 97. életévében szeptember 10-én álmában hunyt el.
Hazahoztuk Borsos Miklóst
Négy évtized után ismét gyűjteményes kiállítást rendeztek Budapesten Borsos Miklós, szobrászművész alkotásaiból. „Egyedülálló művész volt, akinek életútja példaértékű lehet minden mai szobrász és grafikus számára” – nyitotta meg Fertőszögi Péter művészettörténész, a Kogart kuratóriumának elnöke a kiállítást megelőző sajtótájékoztatót.
Káosz és rend
A világ sokszínűségét és az összetartozást hangsúlyozza Ingo Glass és Jovián György Konstruktív, destruktív című kiállítása, amelyet április 29-ig tekinthetnek meg az érdeklődők a Szép Három Közösségi Térben. A tárlat fő témája a káosz és a rend, két művészi út, amelyek csak ebben a kiállítótérben találkoztak.