szobrászművész

Bóna Kovács Károly-emlékkiállítás

A 120 éve született Bóna Kovács Károly festő- és szobrászművész emlékének szentelt kiállítás nyílt a salgótarjáni Dornyay Béla Múzeumban október 12-én. A művésznek meghatározó szerepe volt Salgótarján városiasodásában, nevét galéria és utca őrzi. Bóna Kovács Károly életútját soha nem kezelték értékként a szakirodalomban, pedig olyan nemzedék tagja volt, amely megalapozta a modern magyar művészetet.

Kiállítás Kepenyes Pál műveiből

A Mexikóban élő és alkotó Kepenyes Pál szobrászművész műveit bemutató kiállítás nyílt május 12-én Káosz címmel a Pesti Vigadóban. A június 4-éig látható kiállítást Kő Pál szobrászművész, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja nyitotta meg. A tárlat, amely az MMA és az Emberi Erőforrások Minisztériumának közreműködésében valósul meg, ingyenesen látogatható.

Ebben nőttünk fel

„Édesapám foglalkozott szobrászattal – használjuk azt a kifejezést, hogy amatőr szinten, de ez nem a minőséget jelzi –, mi, a gyermekei pedig ebben nőttünk fel” – idézte fel Kotormán Norbert, aki a Pécsi Tudományegyetem 650 éves jubileumára készíti legújabb alkotását. A szobrászművésszel a jubileumra készülő műről beszélgettünk, valamint arról, miképpen születnek a szobrai.