tánc

A breaktánc híd a kultúrák között

A Noris by Nature művésznéven ismert breaktáncos lassan két évtizede áll színpadra rangos eseményeken. Az idén olimpiai számmá lett műfaj szépségeiről kérdeztük Lobontiu Norist.

Tutajos koncert és szatmár-beregi ízek az idei PanyolaFeszten

Csütörtökön indul a 18. PanyolaFeszt a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei településen, ahol többek között néptáncosok, népzenészek, világzene és szatmári ételek várják a látogatókat.

A Radiohead klipjének koreográfusa ad víziót a Velencei Biennálé táncprogramjainak

Wayne McGregor, az idén júniusban III. Károly által lovaggá ütött, többszörösen díjnyertes koreográfus és rendező nemzetközi szinten innovatív újításairól ismert. Munkáiban műfajok, fogalmazásmódok, tudományterületek és technológiai vívmányok találkoznak.

Előfordulhat, hogy ki kell lépni olyan szituációkból, amelyekből szinte lehetetlen

Kerényi Miklós Dávid balesete jelentős változásokat indított el szakmai, családi és lelki értelemben is. Braun Anna kérdezte őt.

Eltáncolt történetek a 19. Magyar Táncfesztiválon

A hazai kortárs táncélet kimagasló alkotói, a Magyar Török Kulturális Évad egyik gyöngyszeme és izgalmas premierek Győrben a 19. Magyar Táncfesztiválon, amelyet június 19. és 23. között rendeznek meg. Meglepő fotókiállítással, ingyenes szabadtéri műsorokkal és gyerekprogrammal is készül a szervező Győri Balett.

Dél-Koreai koreográfia nyerte a XI. Nemzetközi Monotánc Fesztivál fődíját

Május 21. és 25. között zajlott a XI. Nemzetközi Monotánc Fesztivál a Bethlen Téri Színházban. A találkozó fődíját a dél-koreai Something unfaded című előadás nyerte, amelynek koreográfiáját Kim Won jegyzi.

Kalóztánccal vonzzuk be a jövő férfi táncosait

Hiába mesés és látványos egy balettdarab, ha a kisebb korosztály számára komoly kihívást jelent a tánc nyelvének értelmezése. Hála az Opera vezetésének és kreatív alkotóinak, gyermekeknek szánt formában mutatják be májusban – a Csipkerózsika és A hattyúk tava után – immár a harmadik klasszikus balettet, A kalózt. Radina Dacéval, a Magyar Nemzeti Balettintézet művészeti vezetőjével az alkotási folyamatról beszélgetett Bőcs Annamária.

Tánc öt napon át Győrben

Június 19. és 23. között 19. alkalommal rendezik meg a Magyar Táncfesztivált Győrben. Az ötnapos eseményen a különféle táncprodukciók mellett fotókiállítás és gyermekműsorok is várják a látogatókat.

A test nyelvén beszélnek a holokausztról a székesfehérvári táncművészek

A holokauszt áldozatai emléke előtt tisztelgő Kövek című táncelőadást május 19-én mutatták be a székesfehérvári Vörösmarty Színházban Födő Sándor zenéjére, Egerházi Attila rendezésében.

Ma díjazzák a magyar táncművészet legjobbjait

Gálaműsorral és az éves táncszakmai díjak átadásával ünnepli a Magyar Táncművészek Szövetsége a tánc világnapját április 29-én a Nemzeti Táncszínházban. Vincze Balázs az év alkotója, Kovács Zsuzsanna balettművész pedig életműdíjban részesül.

Hétköznapi cirkuszaink a Juhász Kata Társulattal

Hétköznapi cirkuszaink címmel egyedi művészeti és egészségmegőrző programot hoz létre májusban Juhász Kata Társulata. Az események helyszíne három budapesti szabadtéri edzőpálya, a  Zsigmond téri, a Máriaremetei és a Mechwart ligeti.

Mészáros Máté duplázhat a 19. Lábán Rudolf-díj átadásán

Mészáros Máté különdíja már biztos, de az sem elképzelhetetlen, hogy május 17-én a díjátadóról még egy elismeréssel távozik a Trafóból; a Sub.Lab.Pro pedig két jelölést kapott.

Nálam a castingok mindig jó hangulatban telnek

Még zajlik a szereplőválogatás a Szegedi Szabadtéri Játékok Rebecca-előadásához. A darab koreográfusa, Tihanyi Ákos a musicalről, saját pályájáról és a hazai táncoktatásról is beszélt.

Tisztújító választógyűlést tartott az EJI

Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) megkezdte tisztújításának folyamatát. Ennek első lépéseként ma a Budapest Music Centerben választógyűlést tartottak, és megválasztották az EJI munkáját koordináló döntéshozó szerv, az új küldöttgyűlés tagjait.

Táncelőadás a befeszülésről és annak kezeléséről

Mivel próbáljuk kitölteni a feltöltődésre szánt időnt? Tudatában vagyunk annak, mire vagyunk ráfeszülve? Le tudunk állni a pörgéssel? Hogyan tudunk megpihenni? Ezekre a kérdésekre ad választ Vass Imre koreográfus új, Relax című produkciója, amelyet november 28-án és 29-én mutatnak be a Trafó Kortárs Művészetek Házában.