Táncház Napja

A néptáncosok idén is a pesti flaszteren ropják

Május 3-án rendezik meg a XIV. Táncház Napját, amely a népi kultúrához kötődő értékek, élmények és kapcsolatok ünnepe. A Hagyományok Háza által szervezett egész napos esemény hagyományteremtő szándékkal jött létre, hogy méltó módon mutassa be a külvilágnak az UNESCO által is elismert táncházmozgalom értékeit és közösségformáló erejét – azt a kulturális örökséget, amely immár több mint öt évtizede inspirál fiatalokat világszerte a hagyományos népművészet újraélésére, megőrzésére és továbbadására.

Táncházat tartanak a Zeneakadémián

A táncház napján, a Zeneakadémia és a Hagyományok Háza május 3-i közös eseményén a Liszt Ferenc téren szabadtéri programok, este pedig a különféle tájak magyar népzenéje mellett szerb, görög és román muzsikát bemutató gálaműsor várja a közönséget.

Online rendezik meg a táncház napját

Május 8-án, szombaton a virtuális műsorfolyam palettáján többek között táncoktatás, kézműveskedés, mesemondás, valamint digitális táncház is szerepel.

Ezt üzenik a táncházak alapítói

A táncházmozgalom meglapítóinak gondolatait tolmácsoljuk a táncház napján: Halmos Béla, a nevét a halála óta a népzenét támogató programnak is kölcsönző népzenész, népzenekutató mellett Sebő Ferenc és Martin György korábbi gondolataival emlékezünk meg az első táncház megnyitásának 46. évfordulójára. Kakukktojásként pedig Sebestyén Mártát is „megszólaltattuk”.

Indul a táncház napja

Többek között élőzenével, tánctanítással és gyerekprogramokkal várják az érdeklődőket az ország különböző pontjain és határainkon túl is a hetedik alkalommal megrendezett táncház napján. A május 5-ei rendezvény központi helyszíne a budapesti Liszt Ferenc tér lesz, este pedig a résztvevők közösen vonulnak át a Rácskertbe, az esti táncházba. Az egész napos programsorozat a táncházmozgalom értékeire hívja fel a figyelmet.

Kodály nyomdokain

Kodály nyomdokain elnevezésű ünnepi műsorral zárul az idei Táncház Napja, amely elsősorban a zeneszerző hangszeres népzenei gyűjtéseire támaszkodik. A zárókoncerten a népdalok mellett eddig nem hallott hangszeres dallamok is felcsendülnek. A program a zeneszerző, zenepedagógus és népzenekutató születésének 135., és halálának 50. évfordulója alkalmából állít emléket.