tárlatvezetés
Banksy szerint a biztosíték kiverése jó eszköz arra, hogy felnyíljon a szemünk
Tarján Zsófi, a Honeybeast énekesnője végzett grafikus, aki sokat tanulmányozta Banksy művészetét. Szubjektív tárlatvezetése a The World of Banksy című kiállításon kivételesen problémaérzékeny volt.
Fényfestés és szappanemlékművek várnak a szentendrei Múzeumok Éjszakáján
Egy város, egy este, egy karszalag: Szentendre múzeumai idén is együtt csatlakoznak a nyár legnépszerűbb kulturális eseményéhez. A Skanzenben a tánc és az élő történelem világában, a Ferenczy Múzeumi Centrum (FMC) intézményeiben pedig a kreatív workshopok forgatagában kalandozhatnak az érdeklődők.
Gyerekek és szüleik együtt szórakozhatnak a Néprajzi Múzeumban május végén
Május 17. és 26. között a Néprajzi Múzeum pünkösdi tematikus tárlatvezetésekkel, szülő-gyermek programokkal, illetve zenével, játékkal és alkotással teli élménydús gyereknappal várja a látogatókat, miközben a közösségek hete rendezvénysorozathoz is csatlakozik.
Korai képekről és alkimista attitűdről mesél a jubileumi Mulasics László-tárlat
A Hegyvidék Galéria és a Várfok Galéria nagyszabású kiállításokkal és közös tárlatvezetéssel tiszteleg a hetven éve született Mulasics László előtt. A festőművész munkásságáról Kovács Krisztina művészettörténész mesél április 13-án.
Radák Eszter műveiből nyílik ingyenes kiállítás a Virág Judit Galériában
A Virág Judit Galéria legújabb kiállításán Radák Eszter utóbbi két évben készült, eddig be nem mutatott alkotásait lehet megtekinteni. A Naplementék, bizsergő retinák című tárlat szeptember 6. és 23. között ingyenesen látogatható, ezen idő alatt a festőnő tárlatvezetéseket is tart.
Ingyenes tárlatvezetések a galériák hétvégéjén
Egybefonva – A kapcsolódás dimenziói mottóval rendezik meg idén a Gallery Weekend Budapestet, amelyen tizenkét fővárosi kortárs galéria kiállításai, ingyenes rendhagyó galériatúrák és tárlatvezetések várják a látogatókat szeptember 15-én és 16-án.
Csontváry, a világító sárgák, lángoló pirosak és fájdalmas rózsaszínek festője
A Szépművészeti Múzeum a Csontváry-életműhöz kapcsolódó Múzeum+ esti programján jártunk.
Amerika ősi tárgyaitól a fonográfig – Tematikus tárlatvezetés-sorozat a Megérkeztünk kiállításban
Új sorozatot indít a Néprajzi Múzeum. Március 23-tól minden második csütörtökön egy-egy speciális megközelítés szerint járható be a Megérkeztünk című tárlat.
Advent a galériában – Karácsonyi áhítat festményről festményre
Az advent a latin adventus (eljövetel) szóból származik. Adventus domininek, az Úr eljövetelére való előkészületnek mondták, a várakozás bensőséges ünnep előtti időszaka sok művészt megihletett. A Magyar Nemzeti Galéria idén rendhagyó tárlatvezetésekkel készült rá, és az ünnephez kötődő műalkotásokat válogatott ki hozzájuk gazdag gyűjteményéből.
Márton lúdjának nyomában – A Néprajzi Múzeum kerámiaterének madaras különlegességei
Galamb, tyúk, kacsa, páva, papagáj, hattyú, kakas, liba, tollas kígyó, kétfejű sas, főnixmadár – a madárfajták felsorolása ezúttal nem ornitológiai, hanem néprajzi szempontból érdekes.
Mintázatok, dallamok, hímzés és közösség – Tárlatvezetés és workshop a Deák17 galériában
A Deák17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria Mintázatok című kiállítása a kortárs képzőművészeti alkotásokban megjelenő hímzést állítja a főszerepbe – 14 kortárs művész hímzett vagy a hímzés technikáját, vizualitását megidéző alkotását bemutatva. Augusztus 25-én, csütörtökön 17 órától a kiállításhoz kapcsolódóan a galéria ingyenes kísérőprogramot szervez, ahol közös beszélgetésre és alkotásra hívják meg az érdeklődőket.
Balaton Retrospektív – Tárlatvezetés a Várkert Bazárban
Augusztus 14-én Glázer Tamás, a népszerű Tóretró Blog weboldal szerzője könnyed és élvezetes stílusban kalauzolja végig a közönséget a Balaton Retrospektív című kiállítás emblematikus tárgyai mögött meghúzódó, eddig ismeretlen történeteken.
Polarizmus – Kurátori tárlatvezetés Don Tamással
Csütörtökön Don Tamás kurátor, szombaton Spiró György író tárlatvezetései várják az érdeklődőket a debreceni Modem kiállításain.
Spiró György tárlatvezetése a Modemben
A debreceni Modemben Lakner László Alter ego című kiállításán Spiró György Kossuth-díjas író, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja tart tárlatvezetést július 9-én.
Applikációs tárlatvezetés a Fekete házban
Egy digitális érdekességgel bővült a Tér – Mozgás – Játék című kiállítás a szegedi Móra Ferenc Múzeum Fekete házában. A tárlaton látható alkotásokról az egyik alkotó beszél egy applikáció közvetítésével, így egyfajta virtuális tárlatvezetésen vehetnek részt a látogatók a tárgyak között barangolva.
A műgyűjtés szenvedélye – Hermann Veronika tárlatvezetése
Február 17-én, csütörtökön Hermann Veronika tart tárlatvezetést a Mai Manó Ház A műgyűjtés szenvedélye című kiállításán.