türbe

Porcelánra írt történelem

Interjú Szalai Istvánnal, a Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítvány vezérigazgatójával.

Folytatódik szeptembertől a Szulejmán-sírkomplexum feltárása

A Szigetvár melletti turbéki szőlőhegyen 2013 óta zajlik a kutatás, melynek célja az volt, hogy a Szigetvár 1566-os ostroma idején elhunyt I. Szulejmán szultán halálának helyét meghatározza, valamint az ott emelt türbe és az azt körülvevő más épületek maradványait feltárja.

A sírkápolna nyomában

Szulejmán szultán alakja, halálának körülményei, Zrínyi Miklós hőstette és Szigetvár története közismertek, sőt az is, hogy Szulejmán legalább akkora hatással volt a magyar történelemre, mint a törökre. Türbéjét hiába keresték a kutatók száz éven keresztül, egészen 2015-ig várni kellett a nagyszerű felfedezésre. A munkálatok azonban még korántsem értek vége.