UbikEklektik
„Nem célunk sok ezer jegy eladása, így van terünk kísérletezni" − Interjú az Ubikeklektik szervezőjével
Ha az Ubikeklektikre mész, felejts el mindent, amit a fesztiválokról gondoltál − nem üvöltik hirdetőtáblák az arcodba a programot, nem lesz többezres tömeg és nem lépsz eldobált üvegszilánkba. A szervezők az „együttállás" érdekében szakítottak a hagyományokkal, és újradefiniálták a közösségépítés és a fesztiválszervezés fogalmait. Görög Miklóssal, az Ubik egyik alapító-szervezőjével beszélgettünk.
15 zenész közreműködésével született meg az UbikTúra himnusza
Az UbikTúra egy egészen különleges kis buborékvilág – egy zempléni aprócska, alig 200 fős zsákfaluban, Pusztafalun gyűlnek össze a táborozni vágyók, ahol műhelymunkák, közös alkotási folyamatok veszik kezdetüket, tavaly például olyan neves zenészek részvételével, mint Ferenczi György, Oláh József (Parno Graszt) és a Bohemian Betyars.
15 hazai fesztivál, amelyekkel csillapíthatjuk koncertéhségünket idén nyáron
Ugyan a fesztiválszezon egy részében a koronavírus ellopta a show-t és jelen helyzetben a nyár végi események jövője sincs bebetonozva, de a legoptimistább forgatókönyv alapján idén nyáron sem kell teljesen lemondanunk ezekről a kulturális oázisokról.