világ

Elárvereznek egy sokáig elfeledett Rembrandt-festménypárt

Elárverezik az utolsó, magánkézben lévő Rembrandt-festménypárt, amelyre két évszázada a feledés homálya borult. A felfedezést a Christie's aukciósház tette.

Oroszországban felfüggesztették egy díjnyertes, iráni háborúhoz kapcsolódó film forgalmazását

Az orosz hatóságok felfüggesztették a Szent pók című, Iránban játszódó, sorozatgyilkosságról szóló díjnyertes film bemutatását – közölte kedden a filmet forgalmazó Exponenta Film képviselője.

Megkezdődött a 76. cannes-i fesztivál

A Johnny Depp főszereplésével készült, Jeanne du Barry című francia romantikus történelmi film versenyen kívüli díszbemutatójával kezdetét vette kedd este a 76. cannes-i nemzetközi filmfesztivál.

Lecserélik a híres prágai toronyóra festett kalendáriumát

Mint kiderült, a néhány éve felújított Orjolra 2018-ban kihelyzett naptár portréi nem felelnek meg az eredeti képeknek – jelentette be hétfőn a prágai önkormányzat.

Ötven éve eltűnt teherhajó roncsaira bukkantak a Tasmania partjainál

Ötvenéves rejtélyre adhat magyarázatot, hogy az ausztrál kontinenstől délre, Tasmania partjainál a tenger alatti földcsuszamlást vizsgáló kutatók megtalálták az MV Blythe Star hajó roncsát – számolt be a The Guardian brit napilap hírportálja hétfőn.

Ideiglenes tetoválóstúdió nyílik az amszterdami Rembrandt-házban

A frissen felújított amszterdami Rembrandt-házban a látogatók Rembrandt van Rijn holland festő művei által inspirált tetoválásokkal gazdagodhatnak – írta a The Guardian című brit napilap online kiadása pénteken.

A görög kormány minden fél számára elfogadható megoldást keres a Parthenón-vitára

A görög Parthenónból származó, a British Múzeumban őrzött műkincsek sorsával kapcsolatban jelenleg is folynak a tárgyalások.

Braille-írással is megjelent a brit Vogue májusi száma

Braille-írással és audióváltozatban is megjelent a brit Vogue májusi száma. A divatlap főszerkesztője szerint a visszajelzések alapján nagy sikert aratott a magazin első, vakoknak és gyengénlátóknak készült kiadása.

Hegedűszó deríti fel a moszkvai ingázók hétköznapjait az elővárosi vonatokon

A Moszkva és a külváros között közlekedő vonaton munkába utazó emberek tucatjainak teszi színesebbé a hétköznapjait Okszana, aki az utca helyett a vonatot választotta hegedűjátéka színpadául – számolt be róla az AP hírügynökség pénteken.

Letartóztattak egy elismert orosz rendezőnőt a „terrorizmus igazolásának” gyanújával

Két hónapra előzetes letartóztatásba helyezte pénteken egy moszkvai bíróság Jevgenyija Berkovics orosz színházi rendezőt, akit azzal gyanúsítanak, hogy egyik – díjnyertes – darabjával a terrorizmust mentegeti – jelentette a TASZSZ orosz állami hírügynökség.

Nuccio Ordine olasz filozófus nyerte az Asztúria hercegnője díjat humán tudományok kategóriában

Nuccio Ordine olasz filozófus, író, tanár nyerte el idén a spanyol Nobel-díjnak is nevezett Asztúria hercegnője díjat kommunikáció és humán tudományok kategóriában, ismertette döntését a zsűri szerdán Oviedóban.

Őskori nő DNS-ét vonták ki egy húszezer éves csontékszerből

Az oroszországi Gyenyiszova-barlangban talált húszezer éves szarvascsont medálból sikerült egy őskori nő DNS-ét kivonnia egy tudóscsoportnak.

A vulkáni hamu alól kiásott pompeji diadalszekeret is kiállítják Rómában

Korszakokat és civilizációkat összekötő kiállítás nyílik csütörtökön Rómában, amelynek egyik sztárja egy ókori római diadalkocsi, amit két éve egy pompeji ásatáson tártak fel.

Nem keresik tovább a nácik által állítólag elásott kincset

Felhagytak Hollandiában a nácik által a második világháború idején állítólag elásott, több millió eurós kincs utáni kutatással.

A skót misszionárius, aki bejárta Afrikát – David Livingstone

150 éve, 1873. május 1-jén hunyt el David Livingstone skót misszionárius és Afrika-utazó, a Ngami-tó és a Viktória-zuhatag felfedezője.

Bánki Éva portugáliai útinaplója 2. – Hogy fogjunk hozzá a világ meghódításához?

Hogy közelebbről megismerjük a felfedezések történetét, a fővárosba, Lisszabonba kell utaznunk. Innen, a királyság szívéből indultak el Afrika partjai felé a felfedező-hajók.