Találkozás a lámával, aki szerint még nincs vége a világnak

A Karmapa címet a tibeti buddhizmus egyik irányzatát képviselő Karma Kagyü iskola mindenkori vezetője viseli. Rangdzsung Rigpe Dordzse (1924–1981), a 16. Karmapa 1959-ig élt és tanított Tibetben, majd a kínai megszállást követően el kellett hagynia hazáját. A bhutáni királyi család támogatásával építette fel tanítványaival és kíséretével a rumteki kolostort, a Karam Kagyü iskola Tibeten kívüli hivatalos székhelyét.

A dán Ole Nydahl (1941–2026) és felesége, Hannah Nydahl 1969-ben egy nepáli utazáson került kapcsolatba a 16. Karmapával. Később Ole maga is láma, azaz tanító lett, és mindketten a tibeti buddhizmus nyugati terjesztésének meghatározó alakjaivá váltak.

A róluk szóló, Találkozás a Buddhával című film készítője, a nagyváradi születésű György-Kessler Márta rendező-producer és író a szélsőséges elnyomás idején, a Ceauşescu-diktatúra alatt ismerte meg ezt a szellemi, vallási irányzatot, amely a tudat szabadságára épül. Amikor Ole Nydahl Magyarországra látogatott, a rendező találkozott is a tanítóvá ért egykori hippivel. A megismerkedés olyan jól sikerült, hogy éveken át utazott és dolgozott vele és feleségével a nyugati buddhista közösségekben. Első egész estés dokumentumfilmjét – Hannah – A buddhizmus útja Nyugatra – ezekből az élményekből táplálkozva készítette el. A film nemzetközi sikere győzte meg arról, folytassa dokumentátori munkáját a tibeti buddhizmusról, a 16. Karmapáról és Hannah férjéről, Ole Nydahlról.

A Találkozás a Buddhával című dokumentumfilm is többéves alkotási folyamat eredménye, amely rengeteg forrásból táplálkozik. A filmkészítők célja egyértelműen az volt, hogy ne csak érdekesen, hanem tartalmában is autentikusan mutassák be a 16. Karmapa és Láma Ole Nydahl történetét és jelentőségét.

„Ez a film a nyugati és a keleti világ találkozásáról is szól. Egyrészt van a tradicionális buddhista vonala, másrészt pedig ott van Ole Nydahl, egy modern dán hippi története, aki később maga is láma lesz. Kontrasztot képez, hogy megértsük és ráérezzünk: ez a két életfelfogás nagyon különbözőnek tűnik, ugyanakkor nagyon is összefügg” – összegezte céljait a rendező.  György-Kessler Márta azt is hozzátette, hogy Hanna és a férje számára személyesen is inspiráló példák, illetve „nagy ajándék a világnak, hogy ennyi mindent megosztottak velünk a buddhista útról, szellemi örökségéről”.

Kiemelt jelentőségű volt a filmkészítés munkájában Láma Dzsigme Rinpocse támogatása, aki a 16. Karmapa unokaöccse és állandó kísérője, valamint a franciaországi Dhagpo Kagyü Ling tanítója és vezetője. A budapesti Rózsák terén található Gyémánt Út nevű buddhista központba szervezett találkozón először arról kérdeztem, miért volt fontos számára, hogy létrejöjjön ez a film.

Úgy véli, fontos, a későbbi korok számára is jelentős dokumentum jött létre, amikor filmes eszközökkel rögzítették, mutatták be azt a folyamatot, melyben a tibeti buddhizmus találkozik a világ többi részével. Azzal folytatta, hogy a 16. Karmapa gazdag és összetett életét nehéz lenne egy filmbe tömöríteni, de pályafutásának az a része, amely a tanítások nyugati elterjedéséről szól, önmagában is érdekes. A kérdés második felére pedig úgy válaszolt, hogy sokan ismerik ezt a történetet, de ő maga részt is vett benne, ezért tudott a filmkészítők segítségére lenni.

Amikor arról kíváncsiskodtam, hogy szerinte miként hat a buddhizmusra a nyugat, és hogyan hat a nyugatra ez a találkozás, mosolyogva válaszolta, hogy a buddhizmus ettől nem változik meg. Ez persze lehet, hogy még erősebbé válik, az viszont biztos, hogy a nyugati emberek számára hasznos. Majd személyes véleményével folytatta:

Szerintem a buddhizmus és a nyugat kapcsolata kezdetben nem volt egyszerű, de én úgy látom, hogy nyugalmat és békét hoz azok számára, akik mélyebben megismerik. A nyugati társadalom az anyagi jólétre összpontosít, és amikor ez a törekvés találkozik a buddhista együttérzéssel, az jó együttműködés.

Újra elmosolyodott, amikor azt firtattam, hogy szerinte mit üzenhet ez a film az olyan nézőknek, akikben nincs erős spirituális igény, illetve célja-e, hogy befogadóbbá tegye őket. Kedvesen szögezte le, hogy ő nem tudja, miként hathat ez a dokumentumfilm azokra, akik felől kérdeztem. Még azt sem zárja ki, hogy akad, aki ennek hatására nyílik meg, de a propaganda nem szerepelt a céljaik között.

Ennél a pontnál csaptam le a lehetőségre, hogy egy valódi buddhista vezetőnek tehetem fel a sokunkat foglalkoztató kérdést: mit gondol az irányról, amerre a világunk halad, és ő is veszélyesnek látja-e azt? A kérdés első felére adott tömör válaszán én is elmosolyodtam, igazságát eszembe se jut vitatni: „Ez meglehetősen bonyolult dolog.” A veszélyes irányokkal kapcsolatban kicsit bővebb választ kaptam.

„A buddhizmus lényegét nehéz eljuttatni ezekhez a vezetőkhöz, a magasabb szinteket nehezen tudjuk befolyásolni. Arra viszont mindenki előtt nyitva áll a lehetőség, hogy javítson a saját emberi kapcsolatain, környezetén. Mindig találhatunk olyat, akin segíthetünk, ez is nagyon fontos.”

Mindezek után is úgy éreztem, érdekes lenne megtudni, vajon egy tibeti szellemi vezető tart-e attól, hogy vesztébe rohan az emberiség. Láma Rinpocse először bólintással konstatálta a kérdést, majd buddhista tömörséggel válaszolt: „Úgy gondolom, a dolgok inkább változnak, mint véget érnek.”

Fotók: Csákvári Zsigmond/Kultúra.hu