Ingyenes, pedagógusoknak és diákoknak is szóló délutánon vehetnek részt az érdeklődők október 4-én a Skanzenben.

A program a Múzeumok Őszi Fesztiválja rendezvénysorozat égisze alatt valósul meg, amelynek témája Magellán 500 évvel ezelőtti Föld körüli útjához kapcsolódva A világ csodái felfedezések kora címet viseli.

Az Észkerék-forgató napon közös felfedezésekre, eszmecserékre hívják az érdeklődőket, ahol a legősibb találmány, a KERÉK nyomába eredhetünk. Kerékpárra pattanva Malomkerék túrán vehetnek részt az érdeklődők, az előadásokon pedig a speciális fejlesztés, a tehetséggondozás és a természettudományok élménydús feldolgozásáról meríthetnek ötleteket pedagógusok és diákok egyaránt.  

Dr. Mészáros Lukács mentor tanár Tudja-e a jobb szem mit csinál a bal kéz? című előadásában a szentendrei Ferences Gimnázium diákjainak (Matányi Marianna és Kákonyi Marcell − ma már orvostanhallgatók) kutatását mutatja be, amellyel 2018-ban első helyezést értek el a 27. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen. Módszerük lehetővé tenné, hogy minden iskolába kerülő kisgyermeken elvégezhessenek egy tesztet, ami a két agyfélteke nem megfelelő együttműködésének felderítésére szolgál és lehetővé tenné a mielőbbi fejlesztést.

Kis Ildikó - gyógypedagógus, kézműves mester −Furfangos fejlesztés címmel több évtizedes módszertanát mutatja be, amelyet felső tagozatos és középiskolás, speciális nevelési igényű tanulók fejlesztésére dolgozott ki. 

Fortélyos forgó játékok
címmel Vásárhelyi Tamás tudománykommunikátor, biológus, a
Természettudományi Múzeum volt főigazgató-helyettese beavatja a pedagógusokat
abba a titokba, hogy gyermekjátékokkal és játékos eszközökkel hogyan lehet
tudományos jelenségeket élményszerűen megtapasztalhatóvá tenni. 

Mészáros Péter - tudománynépszerűsítő fizikatanár, a győri Krúdy Gyula Gimnázium fizika napjainak elindítója − Fifikus fizikai kísérletek című látványos, interaktív előadása módszertani megoldásokkal és ötletekkel szolgál bármely korosztályt tanító természettudományos pedagógusnak.

Részletek itt
olvashatók.