Zöld és zöld

A két koreográfus megosztotta a próbaidőt, a délelőtt Duda Éváé, az este Juronicsé, s bár a korábbi próba elvileg kettőkor befejeződött, Duda Évát még ötkor is a színházban találom. Az egyébként puritán próbateremben most tíz tűzpiros fotel rúgja fel a rendet, ezek a Zöld szalon kellékei, s néhány nap múlva egy zöld körfüggöny társaságában átkerülnek a nagyszínpadra.

 

Duda Éva tavaly nyáron egy operett, a Marica grófnő táncosait dirigálta a szegedi szabadtéri színpadon, ahhoz képest 180 fokos fordulatnak tűnik az új darab, de ez csak a látszat. "Kettős szakmai énem van, az operettek és musicalek koreografálása ugyanúgy hozzátartozik az  életemhez, mint az alternatív művészethez közel álló táncszínházi produkciók létrehozása. Mivel nem egyirányúan képeztem magam, nem műfaji kategóriákban gondolkodom, hanem mozgásban és testben " - mondja. Nyilván erre az énjére számított Juronics is, amikor szeptemberben felhívta, és felajánlotta a társdarab koreografálását. Az est tematikája, a főcímként szereplő "tudattalan" ugyan az első pillanatban meghökkentette Duda Évát, de utóbb ő is a szexuális vágyak és erők feneketlen mélyben lappangó, kezelhetetlen szövevényével találta magát szemben. A színhely egy elképzelt szalon, ahol életre kelhetnek és kibontakozhatnak a különféle párkapcsolatok lehetséges rituáléi. "Eltorzult, félelem, elfojtott, kísértő, zaklatott, kényszerű" - sorolom a műsorelőzetesben olvasott kulcsszavakat kérdőn: "Ez már nem egészen érvényes - tiltakozik a koreográfus -, a munka során finomodott a tartalom. Az ösztönvilágról szól ugyan, de végül egy lágyabb, empatikusabb, érzékibb verzió készült el, amely nem leszívja, inkább feltölti a nézőket."

 

Nem egyedül vagyunk a próba-teremben, néhány táncos már az esti próbára készül, s ahogy közeledik az idő, egyre többen leszünk. Középen a kilenc szereplő és Juronics Tamás, a fal mellett pedig rajtam kívül még négy fotós is megpróbál észrevétlen maradni.

 

A mester először az egyik párossal dolgozik, a többiek közben nyújtanak, bemelegítenek, aztán gyakorolni kezdenek, egyre többen élesben, végül a negyvenötödik percben mindnyájan együtt táncolják a pontosra csiszolt mozdulatsort. "Lássam, hogy ki irányít!" - instruál Juronics, és most már én is értem, mi múlik akár néhány centiméteres eltérésen: nemcsak lendület, de indulat. Végre megvan, az egész körülbelül harminc másodpercnyi apró(nak látszó) részlet... csupán szilánkja a készülő egésznek.

 

A táncosok időnként ellenőrzik magukat a videófelvételen, e technicizált koreográfiai "kottán", hiszen a régebbi tagok 2003-ban már táncolták ezt a darabot, de csak néhány előadásban és csak Budapesten. "Szegeden nem játszottuk még, de szerettem volna itt is megmutatni, mert némileg elüt a tőlem megszokott előadásoktól. Azt a valamit kutatom benne, ami a mélyből mozgatja, lökdösi az embert, s amin talán lehet változtatni, ha rátalálunk a kulcsra" - mondja Juronics Tamás.

 

Az elvont téma miatt egyre jobban érdekel a mellérendelt színszimbolika: Juronics táncosai fémes hideg színekben, Duda Éva szereplői vad komplementer környezetben lépnek majd színpadra. Némi prekoncepcióval úgy tűnik, férfias küzdelem és nőies együttérzés tanúi lehetünk a bemutatón.

 

De ne siessünk előre, amíg a próbateremben időzöm, még zene sincs, mert ez most az aprólékos műhelymunka ideje, kiosonok, a fotósok maradnak.