Így direkt szerencse volt, hogy Lévai Balázs (Dob+Basszus) helyett ő beszélgetett az idei fesztivál díszvendégével, az éppen ötvenéves Háy Jánossal. A műsor standardjából annyi maradt, hogy vendégek jöttek fel időnként a színpadra és előadtak aktuálisan egy-egy Háy-írásból részleteket, illetve némi beszélgetés után Kiss Tibor gitározott, énekelt. A fesztiválra és az életre vonatkozó fogalmat tisztázták a megjelentek ? amit egyébként rettentő körülményesen mindig firtatunk, hogy egy zenében van-e a szándék, erő, képesség, frissesség, netán tud-e védhetetlen gólt lőni a tévében ? Háy János egyszerűen eldöntendőnek nevezte, mondván rockandroll az, ha igen. A mérőműszer pedig az ember. Akit adott esetben erősen befolyásol a helyszín. Erről szól a pécsi Tüke (a filmben elmagyarázzák, hogy ez helyi nyelven jelenti a helyit ? uránvárosi gimnazistaként, ugyan meglehet, hogy sokác kollégistáktól, de kissé élcelődve hallottam a szót használni) fenomén című film, kiteljesítve és áldokumentumfilmben oknyomozva.
Idén irodalmi beszélgetés is bekerült ide, ahol színházi előadásokat ugyancsak nézhetett a közönség. Aki éppen nem fért be ? előfordult ilyen ? nem sokáig bánkódott, mert ebben a gyönyörű kisfaluban nemcsak a pincesoron várták mediterrán borok, házi ételek, a Técsői Banda (akik végigjátszották a három falu megannyi helyszínét), de az alvégen felállított színpad környékén is szinte mindig volt látnivaló. A faluházban tartott bemutatót a Kereszthuzat Társulat: Szép Ernő Isten madárkái című egyfelvonásosát adták elő rádiójátéknak. Szabó Vera, Lass Bea, Takács Géza, Pál András, Puskás Péter egy harmonikával és egy szatyor díszlettel finom szórakoztató színházat csinált Miklós Melánia dramaturgi munkájával. Szép Ernőt szavaival dicsérték, a dramaturgi lábjegyzeteket is fiatal, mindent bíró színészi erővel közvetítették, a harmonika kísérte sanzonos pikantéria pedig a színházat mint játszi örökszerelmet mutatta.
A mediterrán magyar ég alatt különös közelségbe kerül a rockandroll, az irodalom és a színház, Cseh Tamás emléke mindenhol jelen volt ? mindenki a maga módján idézte őt fel. Budapesti pincékben már régóta játssza dalait Víg Mihály, az emlékest első fellépőjeként ugyancsak eljátszott kettőt. Hiába nem volt formában, még így is relevánsabb volt, mint a remekül kondicionált Makám, amely Krulik Zoltán kivételével észrevétlen fluktuálódik.
Krulik sosem volt rockandroll, mint ahogy Másik János bármikor, ha hangszer került a kezébe. A kaposvári főiskolások már sok helyen eljátszották az estjüket ? fent a Szoborparkban ők ebből adtak ízelítőt ? a Narancsligetben is: eltökélten, pontosan, s ami zeneileg hiányzott nekik, színészetből kitoldották. Amikor Másik János beállt közéjük egy fél refrénre, nem borult fel a színpad ? s ez a főiskolásokat dícsérte. A helyszín, a hangulat persze tökéletes volt, az előző estén ugyancsak kihasználták ezt a fellépők: Kovács Gerzson Péter táncosai Dresch Mihályék zenéjére, a katlan falára vetett óriási árnyékaikkal mozogtak együtt.
