A történet középpontjában három különböző életkorú nő, Zsuzsa, Éva és Jolán állnak. A teljesen más természetű és élethelyzetű hősnők közös pontja, hogy nincsenek megelégedve a házasságukkal. Éva férje elhanyagolja a feleségét, éjszakánként pedig egy bárban lép félre. Zsuzsa párja egy még túl tapasztalatlan, ráadásul betegesen féltékeny autószerelő fiú, Jolán pedig már beleunt 27 éve tartó házasságába, és férjébe, aki sokra vihette volna, de megmaradt hajókormányosnak.
Összefognak és felkeresik a lelkes, fiatal ügyvédnőt, Dr. Képes Verát, aki el is vállalja a válóperek lebonyolítását, majd a kezdő lelkesedésével veti bele magát a munkába és kezdi tanulmányozni ügyfelei házasságát. A probléma csak az, hogy a nagy tanulmányozás közben mindhárom férjnek felkelti az érdeklődését.
Szulák Andrea alakítja Gegucz Jolánt, aki sokáig arról álmodott, hogy férjéből ? Szerednyey Béla - egyszer miniszter lesz, de a férfi ott ragadt a hajókormánynál, felesége pedig megunta egyhangú életüket.
A színésznőtől a darabban felcsendülő régi slágerek sem állnak távol, hiszen egyik albumán jó néhányat feldolgozott közülük.
?Amikor Szente Vajk felkeresett azzal a kéréssel, hogy dolgozzak neki ebben a darabban, azt hittem, hogy az egyik lemezem, a ?Szeretni bolondulásig? miatt gondolt rám. Bár ez egy jazz lemez, de mi elneveztük presszó-jazznek, mert olyan ötvenes-hatvanas évekbeli slágereket dolgoz fel, hogy tulajdonképpen ennek a darabnak a gerince is lehetne. Vajk azt mondta, hogy erről a lemezről nem is tud, és őt igazából a színészetem érdekelte, ami borzasztóan jól esett? ? mondta el Szulák Andrea.
A színésznő arról is beszélt, hogy nagyon kemény munka áll mögöttük, de ennek minden pillanatát élvezték.
?A Tanulmány a nőkről aprólékos, hosszadalmas munka eredménye. Apró kockákból épült fel, akárcsak egy piramis. Egy hihetetlen, színes nagy kavalkád ez az előadás, ami nem nélkülözi a komolyabb, drámai pillanatokat sem. Valahogy így képzelem el az igazán jó és szórakoztató színházat?- nyilatkozta.
A Tanulmány a nőkről című musical comedy március 19-től látható a Madách Színház színpadán.