A fiatal, többségében hátrányos helyzetű zenei tehetségek órákat töltenek el utazással, emellett a hétvégi próbák és esti fellépések után sokak számára óriási gondot jelent a hazautazás. A fővárostól sokszor nagyon távol eső, akár határon túli otthonaikat ilyenkor a diákok nem tudják helyközi közlekedéssel megközelíteni, családjaikban pedig jellemzően nincs személygépkocsi.

Mindezek mellett a többnapos oktatásokon, kurzusokon részt vevő tanulók szálláshelyének megoldása is folyamatosan gondot jelent: a rendelkezésre álló szálláshelyek vagy színvonalban és megbízhatóságban nem megfelelők, vagy túl drágák a Snétberger Alapítvány számára.

A szálláshelyek fejlesztése mellett a tanuló- és gyakorlószobákra is szüksége van a fiatal tehetségeknek, mivel egyéb oktatási intézményeikben jellemzően nincs elég terem, és otthonaikban sem megoldható az akár órákig tartó, elmélyült gyakorlás lehetősége. A tanulószobákban emellett biztosítani lehet elméleti és nyelvórák megtartását is.

A Snétberger Alapítvány ezért most adománygyűjtő kampányba kezdett. Az OTP digitális adományozási platformja lehetővé teszi, hogy magánszemélyek kis összegű, pár száz forintos tételekkel segíteni tudják a Snétberger Alapítvány célját. A bank ügyfelei internet- és mobilbankban utalásaik intézése közben és az OTP ATM-en keresztül, készpénzfelvételkor tehetnek 100, 200, 500 forintos felajánlásokat a Snétberger Alapítvány céljai és a zenei tehetségek támogatására.

Más bankok ügyfelei is hozzájárulhatnak a gyűjtéshez, hiszen számukra is elérhető az OTP honlapján található felület vagy a Simple alkalmazás, ahol a kiválasztott szervezet részére 1000, 2000, 5000 forintos vagy szabadon választható összeget lehet felajánlani. A mikroadományok azonnal, közvetlenül és levonás nélkül a támogatott szervezethez érkeznek, azokat semmilyen banki vagy tranzakciós költség nem terheli.

Az adományozás részleteiről bővebben itt lehet olvasni.

Nyitókép: Snétberger Ferenc gitárművész a Snétberger Zenei Tehetség Központ diákjainak koncertjén. Fotó: MTI/Bruzák Noémi