Két könyvre szóló szerződést kötött Quentin Tarantino filmrendező a Harper kiadóval. Elsőként a Volt egyszer egy Hollywood című filmjének könyvváltozatát adják ki jövő nyáron.

Tarantino, aki rajong a régi ponyvákért, ezt a könyvét is puha fedeles kiadásban akarja megjelentetni.

A Volt egyszer egy Hollywoodot 2019-ben mutatták be. Az 1969-ben Los Angelesben, a Charles Manson-gyilkosságok idején játszódó filmben Leonardo DiCaprio leszállóágba került hollywoodi színészt alakított, Brad Pitt pedig a dublőrét játszotta. A produkciót tíz Oscar-díjra jelölték, és két trófeát el is nyert.

A rendező felidézte: annak idején nagy élvezettel olvasta a hetvenes évek filmjeiből készült könyveket, és máig vonzódik ehhez a zsánerhez. Mint írta: örül neki, hogy új könyvével támogathatja „ezt az irodalomban gyakran marginalizált, mégis szeretett alműfajt”, tovább foglalkozhat a filmben megismert szereplőkkel, és reméli, hogy olyan könyv születik, amely méltó párja lesz a filmnek.

Másik könyve, a Cinema Speculation nem fikciós mű lesz. Ebben a szerző alámerül a hetvenes évek filmjeibe. Az esszéket, filmismertetéseket, személyes véleményeket megfogalmazó kötet megjelenésének dátumát még nem közölték.

Az utóbbi években több híres rendező írt regényt, köztük Brian De Palma, David Cronenberg és Guillermo del Toro, Michael Mann pedig Szemtől szemben című híres krimijének előzményén dolgozik.

Az 57 éves Tarantino korábban kijelentette, hogy tíz mozifilm után felhagy a filmrendezéssel. Mivel a Volt egyszer egy Hollywood a kilencedik filmje volt, egy újabb rendezés után könnyen lehet majd ideje az írásra.

Tarantino még nem töltötte be a harmincat, amikor első játékfilmje, a Kutyaszorítóban sikert aratott. További filmjei forgatókönyvét is maga írta, két Oscar-díját forgatókönyvíróként kapta (Ponyvaregény, Django elszabadul), és régóta tervezi, hogy miután felhagy a filmrendezéssel, az írás felé fordul.

Tavaly azt nyilatkozta, úgy érzi, amit a moziban akart nyújtani, azt már megtette.

Fotó forrása: imdb