Tarr Béla ezeknek a rendezőknek a filmjeit nézi a legszívesebben

Tizennégy év telt el A torinói ló bemutatása óta, amellyel úgymond lezárta az életművét. Volt-e olyan pillanat, amikor megfordult a fejében, hogy folytassa a rendezői alkotómunkát?

Nem álltam le, volt egy nagy kiállításom Amszterdamban, háromezer négyzetméteren, komoly dolog, nagy nemzetközi sikerrel. Azután Bécsben csináltam egy projektet, ami részben mozgókép volt, részben kiállítás, részben élőzene. Dolgozom tehát, csak a mozifilmkészítés már nem annyira érdekel. Megtörténik, hogy látok valamit, és eszembe jut, hogy le kellene filmezni, de aztán rájövök, hogy mégsem, mert valahogy mindig ugyanaz történik, mindig ugyanazt látom, s azt már megcsináltam.

Több filmjére is jellemző, hogy bár nem cselekménygazdag, egy pillanatra sem ad teret az unalomnak. Miben áll a titok?

Annyi az egész, hogy nem sztorikat kell elmesélni, hanem embereket, emberi helyzeteket kell megmutatni.

Több filmjében amatőr színészekkel dolgozott, akik emlékezeteset alakítottak, gondoljunk csak Víg Mihályra a Sátántangóban, a produkciók egésze pedig a legmagasabb szintű professzionalizmus jegyét viseli. Hogyan sikerült színészi szakmai háttérrel nem rendelkező emberekből ilyen szintű teljesítményt kicsiholni?

Azért, mert engem baromira nem érdekel, hogy valaki színész-e vagy amatőr. Engem az érdekel, hogy milyen ember. Személyiségekre vadászom, nem színészi teljesítményekre. Érzékenység kérdése az egész. Akárcsak az életben, a filmben is a személyiség az, ami hitelessé teszi az egészet.

Kik azok a rendezők, akiknek a filmjeit szívesen nézi?

Nagyon szeretem a Fassbinder-filmeket, és bármilyen furcsán is hangzik, szeretem Hitchcockot, mert a feszültségteremtésben ő tényleg nagyon nagy volt, márpedig egy film nem létezhet feszültség nélkül, ugyanúgy, ahogy az élet sem létezhet. A magyarok közül Jancsót említeném. A kortárs rendezők között van jó néhány barátom, akikkel tartjuk a kapcsolatot, ilyen Pedro Costa, Carlos Reygadas, a románok közül pedig Cristian Mungiu. Nagyjából egy hullámhosszon vagyunk, ha van is köztünk korkülönbség. Hasonló a szellemiségünk, bár a stílusunk különböző, de hát az a jó, attól érdekes a dolog. Ha ők csinálnak valamit, biztos megnézem.

Hogy melyik a kedvenc saját filmje, mennyire kedveli a kritikusokat, és miért gondolja azt, hogy szabadság nélkül nincs élet, az a maszol.ro-nak adott interjújából derül ki, amelyet a  kolozsvári TIFF fesztiválon adott.