A képek témáját adó akciók 2000 és 2007 között készültek, művész-barátok fotóiból: Antal Barbara, Bukta Imre, Csömör Hermina és Molnár Ágnes Éva rögzítette Szirtes "fellépéseit". A négy akció folyamattá rendeződött, évkör lett belőle, egymást értelmező negyedek kapcsolódnak össze egy teljes gondolattá. Az első, a Prágai Tavasz az idén 40 éve történt eseményt kommentálja egyetlen képben: Szirtes egy biciklin áll egy prágai téren, a bicikli kerekei egy pad szétmállott deszkái közé szorultak, a pad fogva tartja a mozgást, miközben piros kötelek a tér minden irányából megkötözik Szirtes figuráját is, a biciklit is. Az élénksárga mellényben feszítő Szirtes nyakára, a bicajra ráfeszül a piros szálak szövevénye, a biciklista egy tapodtat sem tud elmozdulni a hálóból, beszorulva és kikötözve közszemlére tétetett, miközben a melegben elcsigázott turisták körbeállják, nézik, vihognak rajta. A forradalmi hevület emléke és az a sokk, ami 1968-ban a magyar fiatalokat érte a bevonulással, a vörös hálóban vergődő, száguldás helyett bábbá merevített alakban ölt most testet.
A második egység, a Zágrábi Nyár felvételein Szirtes egy fatalpra szögelt, kitömött sast hordoz a kezében, itt-ott feltűnik a város utcáin, a hatalmas madár szárnyai kiterjesztve, guggoló mozdulattal vár a soha be nem következő felszállásra, miközben Szirtes, a "gazda", jön-megy, telefonál, turistát játszik. A madár, amelyik a léleknek is, de a totális szabadságnak is jelképe, beborítja az alacsony embert, Szirtes alig lát ki alóla, de nyilvánvaló büszkeséggel cipeli ide-oda. Messziről úgy festhet, mintha a sas karmaiban egy kicsike ember lógna, de a valódi kép éppen fordított: a madár a zsákmány, az ember a tulajdonos.
A következő rész a Mezőszemerei Ősz néhány felvételét mutatja: Szirtes felgyűrt nadrágban, meztelen felsőtesttel gyürkőzik a munkához, alatta az őszi, barna föld, fahasábokat ver bele, elmerül a földben, az egyik fotón félig beásva ügyködik, a képek barna tónusa, a melegen gomolygó pára és a paraszti lét kemény, egyértelmű mozdulatai festői kompozíciót alkotnak. Ez a rész kifejezetten meditatív, az ember és a természet, a nekiveselkedés és a föld befogadó puhasága lírai hangon szólal meg.
Végül a negyedik, befejező rész, a Budapesti Tél a bécsi akcionistákat, a kiátkozott Hermann Nitsch teátrális-visszataszító gesztusait idéző, kemény performansz. Szirtes egy székre kötözve lóg a térben, egy hosszú bambuszbottal irányítja mozgását. Áll, majd dőlni, forogni kezd a székkel, fejjel lefelé lóg, végül ismét áll, de ekkor friss, véres belek ömlenek ki az öltözete alól, lógnak alatta, róla, belőle a padló felé.
Tavasztól télig tart az élet, és az évszakokat szimbolizáló akciók egyben életfázisokat is megjelenítenek. Az ifjúkor forradalmi lendülete, a felnőtté válásban megtagadott szabadság-eszme, az érett kor visszafordulása a föld, a gyökerek felé, végül a halál metafizikai örvénye, a kétdimenziós emberi élet megnyílása a tér minden iránya felé - így kerekedik ki a sorsban működő élet, így lesz rend, az egyes események belesimulnak az élet nagy szabályrendszerébe.
Szirtes akciói nem színházi pillanatok, hanem térben és időben is működő vizuális művek. A képek gyújtópontjában, a pincegaléria közepén állva úgy olvasható a folyamat, mint egy belső napló. Nagyszabású mű, nehéz megszabadulni a hatása alól.
