A terelő - VOJNICH ERZSÉBET

- Meséljen nekünk a témáiról! - emelkedik bátortalanul a széksorok fölé egy hirtelenszőke konty az Aegon Társdíj 2007 ma délelőtti sajtó-tájékoztatóján. - Vojnich Erzsébet kínok közt azt szusszantja, a képeket nézni kell, majd szabadkozva a mellette ülő Rakovszky Zsuzsához hajol: ön tudna mit mondani a verseiről?

 

Épp kikanyarodni igyekszik a kínos helyzetből a friss Társdíjas, amikor az évenkénti művészeti elismerésről döntő kuratórium egyik tagja, Radnóti Sándor író a segítségére siet. - Mondja, Erzsébet, emberes képeket fest?

 

- Nem, egyáltalán nincs rajtuk ember, nevet Vojnich, és most már mindenki a teremben. Mert aki egy kicsit ismeri a festészetét, az tudja, hogy neki nem emberek a "társai", hanem terek. Lépcsők, üregek, kürtők, kapuk, alagsorok, födémek és kőkádak, és sehol egy árva lélek. De ahogy Závada Pál író egyik szövegében körüljárta ezeket a tereket, Vojnich "helyein" mégis van valami a falon, a lépcsőfokon, az ablakmélyedésen kívül: a valóságos fényviszonyokon túli fény. A több Vojnich-kiállítást megnyitott Radnóti Sándor inkább a kiürült terek csöndjét érzi. Ha pedig Rózsa Gyula műkritikus orra nem csal, Vojnich Erzsébet belső tereinek még szaga is van. "Tompa, tömör lisztszaga, amely évtizedekig megmarad a fagerendákban."

 

Vojnich Erzsébet: Kilátás

Valószínűleg nincs egyedül Závada azzal a vallomásával sem, hogy - mivel előbb ismerte a képeket és csak később a művészt - meglepődött, amikor kiderült, hogy ezeket nem férfi festi. - Mindannyian tudjuk, hogy létezik a sztereotípia: a nők lágyabbak, érzékenyebbek, a pasik erősek, kemények - mondja erre Vojnich Erzsébet. - Pedig mindenkiben benne van mindkét princípium, és az arányok határozzák meg az egészet! Szerintem rengeteg férfifestő kifejezetten nőisen fest, mert annyira érzékeny. Amire Závada gondolt, az nyilván az, hogy az én képeim keményebbek, talán monumentálisabb hatásúak, mint amit egy nőtől általában megszoktak. És nincs bennük egy csepp narancssárga, se piros, se zöld. Barna van, szürke, fekete, legfeljebb néha egy kis rózsaszín.

 

Vojnich Erzsébet: Lejárat a vízhez

De van-e egyáltalán értelme férfifestőről meg nőfestőről, nőirodalomról, nőművészetről, művésznőről beszélni? Vojnich Erzsébet hozzáállása az egész kérdéskörhöz leginkább az, hogy utálja. - Teljesen egyetértek Tóth Krisztinával, aki rendszeresen idegrohamot kap, amikor költőnőségéről faggatják. A múltkor láttam vele egy tévéinterjút, és élveztem, milyen frappánsan szúrt vissza a riporternek: mondja, maga a férfiakat is meg szokta kérdezni, hogy milyen érzés férfiként verseket írni? Szerintem is ember van. És művész van.

 

Köztük sok olyan, aki valamiért úgy érzi, ki sem kell mozdulnia a városából vagy az országából ahhoz, hogy megpróbálhassa versbe venni a mindenséget. Más meg egész életében utazik, kontinenseket habzsol, minden új művének egy-egy idegen kultúra a prizma. - Egy szobrász ismerősöm, Bakos Ildikó hívott, hogy kísérjem el hanoi kiállítására. Egy hónapunk volt, hogy bejárjuk Vietnámot és Laoszt - meséli Vojnich. - Alig vártuk, hogy vége legyen a hivatalos programnak, és nekivághassunk a városoknak egyedül. Ázsiaőrült vagyok. Amióta húsz-huszonöt évvel ezelőtt egy bécsi kiállításon megláttam a pergamenszerű papírtekercsekre festett kínai császárképeket, azóta dédelgetem magamban ezt a tekercsügyet. Természetesen Pekingben járva megpróbáltam a nyomukra bukkanni, de rájöttem, hogy valami raktárfélében őrizhetik őket, kiállítva egész biztosan nem voltak. Mindenesetre azóta vonz ez a forma, nem véletlen, hogy legutóbbi, Ráday utcai kiállításomra tekercseket csináltam.

 

Fotó: Szüts Miklós

- Ázsia megtöltötte-e még valamivel elhagyott tereit - kérdezem Vojnichot, mire ő (akárcsak korábban, a sajtótájékoztató közönségének) szabadkozni kezd: nem a szavak embere. Segítségnek hív inkább egy olyat, aki az: Radnóti Sándort megint. Az író 2007 tavaszán Vojnich Bartók 32 Galériában nyílt tárlatáról mondta el gondolatait. Például, hogy a festő keleti utazásai a korábbiaknál is sejtelmesebb tereket teremtettek. És azt, hogy ezzel együtt sem kell "valamifajta keleti megvilágosulásra" gondolni. Az új témák, az új látványok - észre sem vesszük - beolvadnak Vojnich műveibe. Lépcsőfokra ül a fény, a csönd, a szag, a Kelet.