Nem kell ezen a könyvön nagyon mit okoskodni. Olvasni kell, élvezni kell, megszívlelni kell, nevetni rajta kell. Hiszen megmondja feketén-fehéren. Azér is fekete-fehér a borítója. Mézeskalács szív fehérrel írókázva fekete alapra, s egy kis tükör, ahogy dukál. Az majdnem igazi, mer ezüstpapír. Megnézhetjük magunkat!
Itt abba is hagyhatná a kritikus, aki éles szemmel megfigyelte, hogy Mosonyi Aliz előzménynek tekinthető korábbi köteteiről (Szekrénymesék; Boltosmesék) is szívesen írtak a művek megpendítette stílusban a recenzensek. Ám a Magvetőnél közreadott új gyűjtemény, lévén nagyobb részében elsőrangú szöveg, megérdemli, hogy szerzőjének írókázását a hamis/igazi meseműfaj, a fontoskodó elemzést nyelvi bájával mintha eleve elhárítani akaró bumfordi rövidtörténet kapcsán ugyanúgy mérlegeljük, mint egy értékes nagyregényt vagy jelentékeny versgyűjteményt.
A Taktaszadai mondákból, Szabó Lajos gyűjtéséből idézett mottó, a naiv szemléletű és népies beszédmódú Kossuth-formázás többek közt azt sejteti, hogy ? legalább részben ? Mosonyi Aliz is ?gyűjtötte?, ?a nép ajkáról vette? (azaz talán jártában-keltében hallotta, valahol olvasta) minden esetben ?Volt egyszer egy?? kezdetű, legfeljebb egy lapnyi terjedelmet kitevő modern meséit. Valamennyi ? majdnem száz ? röpke írást tehát legalább annyira összetartja a közösség önképe (önkritikája?), mint az a karikírozott magyarság-bemutatás, amely az író sajátja. Nem a nagyléti nemzet a célpont, hanem a régebbről, mélyebben, tágasabban, bensőségesebben összefogó ?magyarság?.
Kossuth egyébként fel is bukkan a könyvben, hogy a nagymamája keverte, szép álmokat biztosító altatópor titkos receptjét hagyja övéire. A mézeskalács sem csupán címlapi portéka ? az örökösen veszekedő házastársak, Puszi néni és Puszi bácsi közül a férj nagy elhatározásra jut: ?Nem kell több házasság!, és olyan mézeskalácsot sütött, hogy ha egy lány abból evett, férfire többet rá nem nézett. Fogynak a magyarok, miattad! kiabálta Puszi néni. Temiattad! kiabálta Puszi bácsi, és csak sütött tovább? (Volt egyszer egy mézeskalácsos?) Találkozhatunk Igazságos Mátyással is, akit letesz a királyságról országa, mert nem tetszik, hogy parkolóőr álruhában mászkál; egy királlyal ne kelljen úgy beszélni, mint egy parkolóőrrel. És nem maradhat ki Petőfi Sándor, a pizzafutár sem. (Ja, és Mátyásos van még egy, és van Mátyás anyjás: Szilágyi Erzsébetes is.)
A magyar nép- és műköltészeti mesehagyomány, az ifjúsági irodalom rétegei által is közvetített mesetradíció mellett világirodalmi meseelemekkel ugyancsak találkozunk (elég Andersenre és a Volt egyszer egy szegény kis gyufaáruslány?-ra utalni). Máskor a mesei motívumokat, fordulatokat történelmi vagy egyéb emlékezet-panelek helyettesítik. Mindig a közös tudás azon összetevői, amelyek nagyjából egy irányba mozdítják a sokféle olvasói képzeletet. Ez az alapozás nem hiányzott Örkény István egyperces novelláinak magyar tematikájú vonulatából sem. Örkény gyakorta a címben kiemelte az irányulást (Már magyarul; Magyar Kasszandra; Magyar Panteon; Egy magyar író dedikációi stb., továbbá: Kis ország vagyunk; Szülőhazánk stb.). Egyik-másik szövege remekül mutatna Mosonyiéval párban. Például az egyperces Gli ungheresi a húszsoros Volt egyszer egy híres angol hídépítő mester? szomszédságában. Az előbbi szerint a magyarok a derék itáliai fagylaltkészítőt kergetik el számukra idegen találmánya miatt: bár csak nyalogatni kell, minek az, ?nekik mindig van mit nyalogatniuk? ? az utóbbinak a magyarjai ?Nincs minekünk jókedvünk? felkiáltással paterolják ki a saját kedvteléséből, mondhatni ajándékba hidat építő angolt, aki fütyörészve sétálgat a hídon. ?Majd még énekelni is fog! ? támad fel a morgás. ? A mi hidunkon! Azt már nem! Menjél csak haza, ott fütyörésszél, mondták a magyarok, és elzavarták a hídépítő mestert, a hidat pedig megtartották?. Örkény változatos működésű groteszkjeitől nem lehet egyenes ágon származtatni Mosonyi szintén változatos energiákat mozgósító, a nyelvi indítástól a technicizált mitikum rájátszásaiig ingázó fabulkáit. Inkább belső szemléleti és stiláris rokonság fűt, amely a kortársi rokonulást nem pusztán Parti Nagy Lajos most heti publikálásban futó Magyar mesék sorozatában találhatna, hanem ? többek között ? Grendel Lajosnál, Temesi Ferencnél, Esterházy Péternél, Podmaniczky Szilárdnál is.
Örkény egyperceseinek első kiadásait Réber László filozofikus sűrítésű ironikus, pontokkal megszurkált vonalrajzai kísérték. Természetszerűleg adódott az illusztrálás lehetősége a Magyarmesék esetében is. Medve Zsuzsi az elvontságot vaskossággal, az általánosítást konkrétumokkal szolgáló, mulatságosan bölcs rajzai a kerek, körös túlsúlyú ábrázolást a hurkos, vitézkötéses, gördülő-pettyegető vonalvezetésen át viszik a horzsoló élesebb, szúrósabb mértaniasságig. Érződik a szöveggel, szövegfoszlánnyal operáló képregények, a rajzfilmek és estimesék sugalmazása is.
A rajzok ?filctollas? egyanyagúsága és a variációk, halványabb ötletek nehezékét (legfeljebb tizenöt százalék az egészből) elbíró szövegek sora együtt hozta létre ? Gerhes Gábor és Pintér József mesteri tervezésében ? az elsőrangú könyvet, könyvtárgyat, melynek játékos-komolyan kritikus tartalmi következetessége és a hazai rövidtörténet-műfajt verbálisan és vizuálisan együtt gazdagító alakítottsága eseményszámba megy.
