A természet monumentalitásában nyomasztóan picinek érzi magát az ember

Mennyire áll közel hozzád a thriller műfaja?

Megmondom őszintén, elég érzékeny embernek tartom magam, úgyhogy elég ritkán nézek ilyen típusú filmeket. Régebben lelkesen követtem az X-aktákat, meg néhány horrorfilmet, például az Ideglelést vagy A kört, de mivel sokszor előfordult, hogy nem aludtam jól és minden sötét sarokban valamilyen idegen lényt véltem magamra rontani, inkább elengedtem ezeket az alkotásokat. Sőt, egy ideje egyáltalán nem nézek filmeket se sajnos ? de ez csak azért van, mert egy három éves gyerek mellett nem igazán van idő moziba járni. Nagyon örülök, hogy részese lehettem a Víkendnek, többek között azért is, mert elég ritkán készül thriller Magyarországon. Talán a Mielőtt befejezi röptét a denevér volt hasonló, kifejezetten feszültséggel teli hazai mozi.

A Víkend készítése több mint hat éve húzódik. Te mikor kapcsolódtál be a folyamatba?

A castingok idején, de annak is már van 5 éve. Először egy osztálytársamtól hallottam, hogy készül egy ilyen produkció, aztán két hónappal később mentem el az első szereplőválogatásra. Ott találkoztam Áronnal, akinek nagyon tetszett az első filmje, az Utolsó idők. Évekig vártunk, hogy mi lesz ebből, a filmtámogatási rendszer összeomlása, majd újjáépülése miatt. Aztán egyszer csak a semmiből újra jött Áron és szólt, hogy mégis lesz belőle film. És voila!

A forgatást végül két éve kezdtétek.

Emlékeim szerint a Bakonyban kezdtünk ? gondolom, ezzel nem árulok el titkot, hogy nem csak Erdélyben forgattunk, ahol összesen két-három hetet töltöttünk. Pont elég is volt: egy nemzeti parkban dolgoztunk, amely félelmetes módon el van zárva a világtól. Egy órát gyalogoltunk, mire a szállástól eljutottunk a forgatási helyszínre, amely lélegzetelállítóan szép volt. Csodavár a terület neve, egy hatalmas barlangnyílás, egy sziklahasadékoktól övezett völgyben. Nem véletlenül találta ki Áron, hogy ilyen látványvilággal támogatja a filmet, hiszen rengeteget ad hozzá a Víkend hangulatához: a természet monumentalitásában nyomasztóan picinek érzi magát az ember.

Mi volt vonzó számodra a Víkendben?

Először is a rendező személye. Áron emberként és alkotóként is szimpatikus volt, nagyon tehetségesnek tartom, hihetetlenül tudja, mit akar. A végleges forgatókönyv is nagyon erős volt ? az eredeti is tetszett, de a nagy leállás alatt Áron tovább dolgozott rajta, ettől kifejezetten érdekesebb lett. Nem utolsósorban pedig a lehetőség, hogy a feleségemmel forgathattam. Színházban már játszottunk együtt, de filmben még nem. A történetről viszont mindig megpróbálok úgy nyilatkozni, hogy minden percnek értelme legyen, amit leforgattunk, ezért sokszor nagyon homályosan kell megfogalmazni, hogy mi is a film tartalma.

Pár hete ért véget a Balatoni Nyár, ahol, mint műsorvezető voltál jelen.

Régóta kacérkodtam vele, hogy kipróbáljam magam a médiában. Korábban azt gondoltam, hogy ez egy könnyed délutáni beszélgetés lesz. De nagyon melós: két órát szerepelni élő adásban kifejezetten komoly feladat és nagyon fárasztó mentálisan. Utána mindig azt éreztem, hogy leolvad az agyam és kifolyik a fülemen. Iszonyat koncentrációt kíván: az embernek figyelnie kell a partnerére, saját magára és a főszerkesztő hangjára a fülében, jó kamerába nézzen. Elég komplex feladat és kimerítő, de összességében pozitív a mérleg, remek stábbal dolgozhattam és rengeteg új ismertséget köszönhetek a műsornak.

A Társas játék folytatásáról lehet tudni valamit? Lesz-e egyáltalán?

Szorítok érte, mivel naponta általában ketten felteszik nekem ezt a kérdést. Hiszen az HBO messze a legnépszerűbb sorozatáról van szó, túltesz a Terápia sikerén is. Bízom benne, hogy az Aranyélet is nagyot fog szólni. De egyelőre nincsenek megbízható információim a folytatásról. Szerintem van még annyi a sztoriban, hogy lehessen folytatni.

Szinkronmunkákat is vállalsz még?

Amikor elkezdtem szinkronizálni, mindent elvállaltam, ami szembejött, nyakló nélkül: narrációt, hangalámondást is. Azt vettem észre egy idő után, hogy semmit sem észlelek a világból, csak a motorom zúgását, utána rögtön odaállok egy monitor elé, aztán újra motor. Hat-nyolc órák teltek el így egy napból, és úgy éreztem, ez nem mehet így tovább. Tudatos döntésként redukáltam a dolgot és csak szinkronizálást vállaltam el és sokkal kevesebb hangalámondást. Mióta megszületett a fiam, azóta pedig csak akkor vállalok ilyen munkákat, ha olyan feladattal kínálnak, mint például legutóbb a Kódjátszma. Benedict Cumberbatch-nek először a Sherlockban lettem a magyar hangja, olyannyira, hogy ez még az IMDb-n is fel van tüntetve az adatlapomon (nevet). Iszonyatosan jó munka volt, eleve nézni, hogyan építette fel ezt a nem túl könnyű karaktert, aki ráadásul dadogott ? így külön kihívást jelentett nekem is. Az ilyen feladatokra büszke vagyok és szívesen csinálom, bármennyire fárasztóak is.

Miben láthatunk az új évadban?

Győrben rendezem A primadonnát, utána a Centrál Színházban a Sok hűhó semmiértben leszek látható, aztán megint Győrben készítem Egressy Zoltán Négyszer száz című drámáját, utána pedig a Pesti Magyar Színházban leszek Fodor László Az érettségi című darabjában. A Centrálban rendeztem először, A Hang-Villa titka című mesejátékot, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon Az érinthetetlenek című musicalt, aztán Győrben a Csoportterápia című darabot, ami az év kisszínpados előadása lett, és ugyanott idén tavasszal A helység kalapácsát. Utóbbi nagy büszkeségem, mert továbbra is műsoron tartja továbbra is a színház, pedig csak hét előadást terveztek belőle.