A Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban érettségizett festő szakon 1961-ben, akkor még képzőművészi ambíciókat is dédelgetett. Csaknem harminc évig, 1995-ig dolgozott a Pannónia Filmstúdió, majd Filmvállalat munkatársaként. Néhány év fázisrajzolói munka után a hatvanas évek végétől a Gusztáv-filmekben, illetve az első Mézga-sorozatban lett animátor, 1972-ben nevezték ki rendezőnek.
Erről így mesélt a Kultúra.hu-nak adott interjújában: „A képzőre bekerülni akkoriban elsőre szinte senkinek nem sikerült, sokat számítottak a felmenők, az pedig nem annyira vonzott, hogy mondjuk ipari segédmunkásként jó pontokat szerezzek a felvételihez, és évekig próbálkozzak. Aztán a Pannónia igazgatója, Matolcsy György mondta, hogy véglegesítenének, de itt évekig tartó produkciókra kell számítani, az nem megy, hogy csak beletanulok és továbbállok, ígérjem meg, hogy maradok, és rászánom az életemet erre a hivatásra. Én pedig elég könnyen rá is mondtam erre az igent.”
Első önálló rajzfilmje, az 1970-ben készült hétperces Modern edzésmódszerek számos hazai és nemzetközi fesztiválon nyert díjat. Ezt követte a Tartsunk kutyát!, valamint a Mindennek van határa című rövidfilm. Társszerzője volt a nagysikerű Mézga család televíziós rajzfilmsorozatnak és 1975 nagy sikerének, a Romhányi József és Nepp József társaságában létrehozott 26 részes Kérem a következőt! – közismertebb nevén dr. Bubó – című rajzfilmsorozatnak is. Vezető munkatársa volt az első magyar egész estés rajzjátékfilmnek, a Jankovics Marcell által rendezett János vitéznek.
1979-től rendezőként több nemzetközi produkcióban is dolgozott, például a nagysikerű Pumukli című rajzfilmsorozatban. Első egész estét betöltő rajzfilmjét, a Macskafogót 1986-ban mutatták be, s az év legnépszerűbb animációs filmje lett, Magyarországon négy és fél millióan nézték meg, az alkotás digitálisan felújított változata 2018-ban került a mozikba. A Macskafogó évtizedek múlva is korosztálytól függetlenül ismert és kedvelt, az Egyesült Államokban és a volt Szovjetunióban is nagy sikerrel vetítették, társasjáték és képregény készült belőle, színpadi változatát 2011-ben Szegeden, egy újabbat 2019-ben a budapesti József Attila Színházban mutatták be. Budapesten söröző is üzemel ezen a néven.
A Macskafogó, amely tele van mára legendássá vált gegekkel, színes karakterekkel, szállóigévé lett bemondásokkal, kultuszfilmmé vált. Ternovszky úgy véli, hogy minden tapasztalat, amit addigi pályafutása során sikerült összeszednie, ebben a filmben csúcsosodott ki.
1995-ben Nepp József rendezővel és Kunz Román gyártásvezetővel megalapították a Stúdió II. Kft.-t, itt készült az Egérút című egész estés játékfilm. 2007 decemberében mutatták be a legismertebb magyar egér, Grabowski újabb kalandjait elmesélő Macskafogó II. – A Sátán macskája című filmet, amely alig egy hónap alatt lépte át a kétszázezres nézőszámot, és 2008 legnézettebb magyar mozifilmje volt.
„A közösségben létezés életformája volt számomra otthonos mindig is, nem a visszavonulás, az egyedüllét. Néha-néha egy jó könyv erejéig maximum. Evidens volt, hogy a filmművészetben sem az lesz számomra vonzó, hogy én egyénileg vigyek végig ötleteket, hanem az, hogy együtt, egy szobában, egymást ugratva, játszva és segítve dolgozzunk együtt. Átmenni, megnézni, mit csinál Dargay, Jankovics, ők mit mondanak, megkérdezni őket, hogyan csináljam, véleményt, tanácsokat, kritikát kérni tőlük – nekem mindig ez működött, ezért és így szerettem csinálni” – mesélte az említett interjúban.
Munkásságát 1983-ban Balázs Béla-díjjal, 1987-ben érdemes művész kitüntetéssel ismerték el, 2015-ben a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagjává választották. 2022-ben Kossuth-díjat kapott Magyarország számára kivételesen értékes művészi pályája, évtizedek óta töretlen népszerűségnek örvendő, karikaturisztikus és groteszk humorral megformált művek, egyebek mellett a kultikus Macskafogó megalkotójaként a magyar animációs filmművészetet gazdagító pályafutása elismeréseként. 2023-ban a Savaria Filmszemle életműdíjával tüntették ki.
Egy 2022-ben készült interjúban így értékelte pályafutását: „Egy életen át a hobbimnak élhettem. Tulajdonképpen végigröhögtem az egész életem. Nincs hiányérzetem, mindent megcsináltam, amit meg kellett csinálnom.”
Fotó: Beliczay László/Kultúra.hu
