Taylor Swift The Eras Tour AFP.jpg

Terrorcselekményre készülhettek Taylor Swift koncertjén

Terrorfenyegetés miatt lemondták szerdán este az ausztriai Taylor Swift-koncerteket a rendezvény szervezői.

„Annak alapján, hogy kormányzati tisztségviselők megerősítettek egy, az Ernst Happel Stadionban tervezett terrorcselekményt, nem volt más választásunk, mint lemondani a három tervezett előadást mindenki biztonsága végett” – közölte a Barracuda Music rendezvényszervező cég az Instagramon.

Korábban Gerhard Pürstl bécsi tartományi rendőrfőnök fokozott biztonsági intézkedések életbe léptetését jelentette be, és úgy fogalmazott, hogy a konkrét kockázatokat sikerült ugyan minimalizálni, de az általános veszély továbbra is fennáll. Franz Ruf, az osztrák belügyminisztérium közbiztonsági ügyekért felelős főigazgatója a nap folyamán közölte, hogy őrizetbe vettek két személyt, akik merényleteket terveztek elkövetni a csütörtökre, illetve péntekre Bécsben meghirdetett koncerteken.

Az egyik osztrák állampolgárságú gyanúsítottnál közelebbről nem meghatározott vegyi anyagokat foglaltak le a hatóságok. A rendőrség óvintézkedés gyanánt több házat és egy idősek otthonát is kiüríttetett robbanószertől tartva.

A 19 éves ternitzi lakos az interneten radikalizálódott, és néhány hete hűséget fogadott az Iszlám Állam terrorszervezetnek. Egy másik gyanúsítottat Bécsben fogtak el a hatóságok, róla a rendőrség nem tett közzé részleteket.

Ez is érdekelheti

Taylor Swift kiegészítette néhány dallal a legutóbbi lemezét és gyorsan rekordot is döntött

A tavaly megjelent The Life of a Showgirl című albumának Encore címmel adott ki „folytatást”, amelyen négy új dal hallható.

Cowboyok, James Dean és Taylor Swift: a farmer mindenkié

Taylor Swift Cardigan című dalában egy titokzatos férfiról énekel, akiről azt mondja: ismertelek téged, Leviʼs nadrágban táncoltál. Mi nem ismerjük a művésznő titokzatos szerelmét, de ismerjük az 1902. szeptember 26-án elhunyt Levi Strausst, a farmernadrág névadóját.

Rettegnek az európai múzeumok a rablásoktól, de a betörési hullám nemigen fog megállni

A múlt heti franciaországi festményrablás miatt újra fókuszba került az európai múzeumok alulbiztosítottsága. Szakértők szerint a bűncselekmények egyre gyakoribbak és egyre erőszakosabbak, ugyanakkor a múlt héten ellopottakhoz hasonló művekre csak balekok csapnak le: a fő célpontok tekintetében egészen más trend bontakozik ki.

Hawelkától Museumig – Bécsi irodalmi kávéházak régen és ma

Az osztrák fővárosban, ahogyan hazánkban is, szellemtörténeti jelentőséggel bírnak a kávéházak – a 19. és 20. század értelmiségének fő találkozóhelyei voltak, és sok történelmi vendéglátóhely a mai napig működik, igaz, sok esetben módosult formában és funkcióval. Hogy mi maradt a régi bécsi kávéházak fényéből, annak Cserna-Szabó András járt utána.