Seleljo Erzsébet szaxofonművész és Razvaljajeva Anasztázia hárfaművész tíz éve játszik együtt. A DuoSera két tagját kezdetekről, kortárs zenéről és hangszereikről kérdeztük. Terveikről így nyilatkoztak: „Rengeteg zene van, amit nagyon szeretnénk eljátszani, de nem a mi hangszereinkre írták őket. Ezekből a vágyakból lesznek sokszor az átiratok. Ha van kész átirat, azt tanuljuk meg, ha nincs, sajátot készítünk. Nincs biztos recept: ha szerencsénk van, működik az átirat, de ez mindig csak idővel derül ki, néhány koncert után.”
„Kamaszkoromban Renoir francia impresszionista festő önéletrajzi könyvében olvastam a parafadugó-elvet. Eszerint nagy terveim, célkitűzéseim sosem voltak, csak csináltam. Persze tisztelem azokat, akik terv szerint dolgoznak. Bár egy saját, rám jellemző zenét mindig szerettem volna létrehozni, végül is ez nagy terv, ami részben sikerült, részben nem. De elsősorban az eltökéltség hajtott, hogy az utat, amelyen járok, nem akarom elhagyni, mert szeretek klubokban zenélni, akusztikusan, természetesen, manipuláció nélkül. Nagy állomások mindig vannak.” A Kossuth-díjjal frissen kitüntetett Dresch Mihállyal beszélgettünk múltról, jelenről és jövőről. Természetesen nála is előkerültek hangszerei, köztük az általa kifejlesztett fuhun.
Horváth Cintia fiatal kora ellenére a magyar jazzközeget keresztül-kasul bejárta: a Zalából származó énekesnő már a pályája elején a szombathelyi Konzi Big Banddel kóstolt bele a műfajba, tagja volt a nemzetközi színtéren is sikereket bezsebelő Balázs Elemér Groupnak, alapított saját kvintetet, legutóbb pedig Möntör Máté jazzgitárossal alkotott duót. Sokszínű jazzpályájáról, a műfajból való kikacsintásokról kérdeztük. S hogy mit hoz a jövő? „Hosszabb távon gondolkozva szeretném magam továbbképezni, akár külföldön folytatni az egyetemi tanulmányaimat mesterfokon, és hasznos lenne valamilyen zeneipari képzés keretében elmélyedni az önmenedzselés folyamataiban, kifejezetten a koncertszervezésben. A továbbtanulás nagy álmom, és szakmailag is sokat hozzám tenne, így remélem, mihamarabb meg tudom ezt valósítani.”
„Hogy létezik az, hogy az Erkel-művekből még nincs összkiadás? Hogy létezik az, hogy a Bánk bánból nem készült zongorakivonat? Kitől tudja kikölcsönözni a San Franciscó-i Operaház a Bánk bánt? Senkitől, mert nincs kiadója, nincs zenekari anyag. A Bánk bánból Nádasdy Kálmánék remek átdolgozást készítettek. A zenetudomány miért mondja, hogy »fúj, nem kell, jöjjön az eredeti«? Aki rákészülne, megnézi az eredetit, és látja, hogy nem lehet úgy előadni, ahogy van. Mindenképpen át kell dolgozni. Nádasdyék megcsinálták. Miért tekintik azt vacaknak? Mind a kettő érték. Ha készülne Erkel-összkiadás, úgy kellene csinálni, mint ahogy azt a Bärenreiter tette Offenbach darabjaival: abban az eredeti és az összes létező átdolgozás is benne van.” Pál Tamást, a Liszt-díjas, kiváló művész karmestert Szeged városa és színháza mellett az általa elindított Erkel-projektről is kérdeztük.
„Szeretem, szeretném a francia repertoárt. (…) Hiánynak érzem Delilát. Ha Saint-Saëns darabja szembejönne valahol, örülnék neki. Massenet Wertherjének Charlotte-ja és a Carmen címszerepe megvolt.” Megvolt még jó néhány Wagner-hősnő és a Kékszakállú Juditja is Schöck Atala számára, aki koncertpódiumon és az operaszínpadon egyaránt otthon érzi magát. A nadrágszerepekre, amelyekre a hangszíne tette hivatottá, jó és becsülendő emlékekként tekint. De ma már inkább a hús-vér asszonyok, a drámai figurák foglalkoztatják, és doktori kutatásának témája, Brahms.
Nyitókép: Dresch Mihály. Fotó: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu
