?A Donnert család mindig lovakkal és tigrisekkel foglalkozott, ez volt a mindenük?- meséli Márta a Fővárosi Nagycirkuszban, miközben apósa, Donnert János, és férje, Donnert Károly portréi előtt állunk. ?A férjem, Karesz ebbe a világba született bele, és továbbvitte a szülők hagyatékát. Először egy lovas zsonglőr számot csinált közösen a testvérével, Sándorral, majd később jöttek a tigrisek is.?
A cirkuszban szinte mindegy, kitől kérdezi az ember, hogy hogyan csöppent bele ebbe a világba, gyakorlatilag mindig ugyanazt a választ kapja: már a szülei is a cirkuszban dolgoztak. Ezt Donnert Márta is megerősíti.
?A férjemnek volt egy időszaka, amikor állatorvos szeretett volna lenni, el is kezdett tanulni. Viszont a szülei gyakran utaztak külföldre a cirkusszal, amit nehezen viselt, hiszen az artista családoknál nagy a kötődés, nehezen szakadnak szét egymástól. Így végül a szakmát választotta, és a lovas zsonglőr számot tanulta meg az édesapjától. Mindig az állatok mellett volt, így könnyen beletanult.?
A lovak után pedig jöttek a fenséges nagymacskák, a tigrisek. Később ebben már felesége, Márta is a partnere volt.
?Az első öt tigrist még meg kellett venni, utána viszont már lehetett őket szaporítani, és onnantól kezdve nálunk születtek. Én voltam az óvó néni, a férjem pedig az idomár, a falkavezér, akire úgy néztek, mint egy istenre. A kemping mindig a tigrisek helye előtt állt, hogy rájuk lássunk. A kicsiket mindennap behoztuk a kempingbe, és amíg az anya evett, addig játszottuk velük, ők pedig közben végig figyelhették az anyjukat. A kutya nem jöhetett be, de a tigris igen, még akár a megvetett ágyra is. Szeretettel neveltük fel őket: úgy idomítottuk, hogy neveltük. És nem csak mi, hiszen nálunk a tigrisek az anyjukkal együtt nevelkedtek, így a szüleiktől is tanultak. Két oldalról kapták a tudást és a szeretetet. Érezték a bizalmat, így sok mindenre taníthatók voltak, de persze vigyázni kellett, és megtartani a három lépés távolságot.?
Donnerték sikerének egyik oka az volt, hogy szoros kötődés alakult ki az állataikkal, és soha nem cserélték le őket, hanem életük végéig ott éltek mellettük a cirkuszban.
?Nálunk soha nem volt olyan, hogy egy szám befejeztével lecseréltük a csapatot. Ennek pont az ellenkezőjéről volt szó, ezért is tudtunk ennyire a topon maradni. Amikor valamelyik tigris elkezdett kiöregedni, úgy szaporítottunk vagy vásároltunk. Így mindig volt utánpótlás, és a kicsiket a nagyobbakkal együtt szoktattuk be. Olyan is előfordult, hogy egyszerre 14 tigris volt benn, hiszen még tanultak a fiatalok, akiket kis óvodásoknak hívtunk. Beültek a többiek közé, és szép fokozatosan elfogadták egymást, és idővel a trükköket is eltanulták tőlük. ?
Természetesen az állatoknál is van ?nyugdíjkorhatár?, a tigriseknél ez körülbelül 16 éves korukban jön el.
?A tigrisek kb. 15-16 évig élnek a vadonban, de nálunk volt, amelyik 20 évig is elélt. Szó sem lehetett volna arról, hogy ezután megváljunk tőlük, és egy állatkertbe kerüljenek. Olyan erős volt a kötődés, hogy nem tudtuk volna őket odaadni.?
A cirkuszi állatok kapcsán számos tévhit kering. Többek között az sem igaz, hogy a tigriseket az előadás előtt etetik, hogy ne támadják meg az idomárt. Márti azzal kapcsolatban is eloszlat minden hiedelmet, hogy az állatokkal rosszul bánnának.
?Mindig nagyon odafigyeltünk rájuk, és tovább is élnek itt, mint a vadonban, vagy akár az állatkertben, mert szorosabb kötődés alakul ki. Az idomítás pedig nekik is tetszik, hiszen nagyon játékosak, és nem is olyanokra tanítjuk őket, ami nehezükre esne, vagy kényelmetlen lenne. A vadonban is ugyanúgy két lábra szoktak állni, mint a porondon.?
Aki tart otthon macskát, az könnyen észreveheti a kis házi kedvence, és a csíkos nagymacskák közti hasonlóságot. Nagy termetük ellenére ugyanúgy hízelegnek, mint kisebb társaik, és a játékot is legalább annyira élvezik. Donnert Károlyék tigrisek például imádtak a lufikkal játszani.
?Nagyon szerették a lufikat, de mindig csak annyi ideig játszottak velük, amíg kedvük volt hozzá. Ha megunták, akkor kieresztették a körmüket is kipukkasztották a lufit. Egyszer egy olyan cirkuszban dolgoztunk Németországban, ahol a bohócszám lufikat használt. Amikor elengedték őket, felszálltak a kupolába, ahonnan másnap leereszkedtek. A próbán a férjem mindig hagyta, hogy a tigrisek kedvükre játszanak velük, és ők ezt nagyon élvezték.?
Nem csak az igaz, hogy aki cirkuszos családba születik, az nagy valószínűséggel maga is cirkuszi ember lesz, hanem az is, hogy aki bekerül ebbe a világba, annak nehéz onnan elszakadnia.
Így van ezzel Márti is, aki most, immár nyugdíjas évei alatt is bejár a cirkuszba az ismerősök és a barátok közé, ahol számítanak rá, és ahol besegít, amiben tud. Bár a tigriseket azóta egy kis yorkie kutyára cserélte, de a nyakában továbbra is a tigrises nyakláncát hordja, és az autójának is egyedi a rendszáma: Tiger-1, ami férje ötvenedik szülinapi ajándéka volt.
Aki egyszer cirkuszos volt, az mindig cirkuszos marad.
(Fotó: Csákvári Zsigmond)
