EA__9660 Nyárádi Natália.jpg

Tihany legendáit bele lehet foglalni egyetlen illatba

A huszonöt éves Nyárádi Natália franciaországi lakhelyéről költözik vissza a Balaton partjára. Mivel hétéves korától Tihanyban élt, s ott működik a szülei, Nyárádi Zsolt és Hollán Éva virágzó levendulás-parfümös vállalkozása, az Eau de Tihany székhelyéül szolgáló Illatok Háza, kézenfekvő döntés volt: itt képzeli el a jövőjét. Minya Viktória, a nemzetközi szinten jegyzett magyar parfümőr mentoráltjaként, majd a dél-franciaországi Grasse Institute of Perfumery nevű nemzetközi parfümőrképző akadémián tanulmányokat folytató „orr” első parfümje, a Tihanyi Visszhang egy nagyobb, művészi koncepciójú sorozat bemutatkozása.

Látom a szemedet, neveti el magát Nyárádi Natália, amikor arra kérem, mondja el a szülei megismerkedésének történetét. Az édesapának, Nyárádi Zsoltnak szól az önfeledt megjegyzés, aki az Eau de Tihany márkanévvel ellátott vállalkozásuk Váci utcai üzletében rendezi a parfümöket és levendulából készített termékeket. – Az én szüleim egy balatonszárszói olasz pizzériában ismerkedtek meg, ahol édesanyám volt a vezető, édesapám pedig ott dolgozott nyaranta. Így alakult ki először egy barátság köztük, ebből formálódott szerelem – kezd bele az eredettörténetbe az idén huszonöt éves parfümőr.

Natália Balatonszemesen élt nyolcéves koráig, utána költöztek az északi partra: – Így kerültünk Tihanyba, amit a mai napig az otthonomnak tartok. Abban nőttem fel, hogy soha nem ültem otthon. Felfedeztem a félszigetet, túráztam, mentem. A barátaimmal is bejártuk egész Tihanyt – árulja el.

A teljes cikk a Magyar Kultúra magazin 2025/6. számában jelent meg. Fizessen elő a lapra, hogy első kézből olvashassa!

A Váci utca 18. szám alatti üzlethelyiség, amely az 1920-as évektől Kosztelitz Kálmán parfümériájaként működött, olyan, mint egy ékszerdoboz a párizsi Montmartre-on: a régi pálmaházak hatalmas üvegablakaira emlékeztető kirakata felett a Parfumerie szó olvasható, felette a cégér: Eau de Tihany. Rossz időben is világosnak hat, belső terei tágasak, portékái művészi gonddal elrendezettek. Mostanra szép számmal vannak, akik ismerik az ország első levendulaboltjának, majd a 2009-ben nyitott tihanyi üzletből kinőtt, mára országos jelentőségűvé lett cég történetét. 

– Mindig nagyon kalandos életünk volt – jegyzi meg Natália, aki azt mondja, többek között azért költöztek a déliről az északi partra, hogy ő a nemesvámosi Waldorf-iskolába járhasson. Emellett már régóta bennük dolgozott a kérdés, hogy mi történhetett a tihanyi levendulával, miért nincs méltó helyére emelve. – Egy véletlen folyamán lekéstünk egy kompot, így a tervezettnél valamivel több időt maradtunk Tihanyban. Ekkor találtunk egy kiadó üzletet. Tisztán emlékszem erre: nyolcéves voltam, tél volt, és ott álltunk az üzlet előtt. Anyukám és apukám azon vitatkoztak, hogy édesanyám felhívja-e a kiadó helyiség tulajdonosát.

Akkoriban – mint mondják a szülők – nem voltak olyan anyagi helyzetben, hogy vállalkozásba fogjanak. A hatvani születésű, a kapcsolatba már kétgyermekes édesanyaként belépő Hollán Éva azonban megálmodta a siker felé vezető utat, élettársa, a Siófokon született Nyárádi Zsolt pedig mindent megtett annak érdekében, hogy közösen eljussanak oda.

– Az első boltunkat Tihany kellős közepén, a Batthyány utca 18. szám alatt, egy autentikus kőház aljában nyitottuk meg – mondja a családfő, Nyárádi Zsolt, majd gyorsan átadja a szót a párjának. – Az értékmegőrzés és értékteremtés a legfőbb célunk. Mindig is szerettük volna megismertetni az emberekkel a tihanyi levendulát, a kreatív folyamatokat. A tárgyak, amiket értékesítünk, ebből a szempontból különlegesek. Nem pusztán termékek, hanem szívvel-lélekkel készülnek – mondja Éva, akinek gondolatmenetét a leányuk folytatja. – A szemem előtt nőtt ki ez a vállalkozás egy ötletből. Folyamatosan az életünk része volt. Elválaszthatatlan a mi családi létünktől, olyannyira, hogy a cégünkre úgy referálok, mint a kistestvéremre – teszi hozzá Natália. Mint mondja, már gyermekként is látta, hogy szüleinek az Eau de Tihany márka a hivatása, amibe vállalkozóként rengeteg energiát, időt és pénzt fektettek.

A kistestvér felcseperedik

Az első tihanyi bolttól nagyjából ötpercnyi sétára, a bencés apátság közelében található egy másik üzlethelyiség, amelyre Zsolt és Éva 2013-ban bukkant rá. A házaspár átalakította az épületet: egy olyan hangulatos, a „vidéki otthon” képzetét keltő hatás kialakítására törekedtek, amely képes bemutatni, hogy milyen sokféle módon lehet a levendulát felhasználni a mindennapokban. Ugyanebben az évben kibéreltek egy nagyjából egyhektáros területet a település határában, ahova levendulát telepítettek, hogy a Csokonai utcában található Illatok Házában ezután már saját levendulaolajból készíthessék pompás termékeiket.

A provence-i kúriára emlékeztető komplexumban működik a Tihanyi Levendula Manufaktúra, benne egy levendulalaborral és egy állandó kiállítással, amely Bittera Gyula gyógynövénykutató munkásságára hívja fel a figyelmet, akire a család ihletadóként és inspirációként tekint. – Ma a parfümök jól fogynak, de kezdetben csak levendulás termékekkel álltunk elő. Aztán felfedeztük Bittera munkásságát, aki gyógynövényekkel és illóolajokkal foglalkozott az 1910-es évek végétől. Őt tartják a tihanyi levendula atyjának, mert a Tihanyi-félszigeten lévő Csúcs-hegy és Apáti-hegy déli lejtőin levendulatermesztésbe fogott. 2016 óta van egy alapítványunk, amely az emlékét ápolja, 2019-től állandó kiállítással tisztelgünk előtte – tudjuk meg Évától, aki többek között Bittera leszármazottjaitól, levéltári forrásokból és korabeli sajtótermékből eredeti dokumentummal és fotóval gazdagította a tárlat fizikai anyagát.

– Ebben a közegben cseperedtem fel. Mindig is valami kreatív tevékenységgel szerettem volna foglalkozni. A Waldorfban sok művészeti ággal megismerkedtem: a színház, a zene, az irodalom nagyon érdekelt. Ilyen irányba szerettem volna elindulni, de nem találtam meg azt az egy dolgot, amiben úgy éreztem volna, hogy igazán ki tudom fejezni magamat. Magyarországon nem létezik olyan forgatókönyv, hogy valaki parfümőr lesz. Nincs ennek hagyománya, nincs parfümipar – meséli Natália, aki úgy tartja: ötletgyáros édesanyja akarva-akaratlanul az illatszerek világa felé terelte. Éva sokáig dédelgetett álma volt, hogy az Eau de Tihany dobjon piacra egy parfümöt. Egy magyar parfümöt. Egy tihanyi parfümöt.

Ekkor keresték meg és bízták meg a Párizsban élő és dolgozó Minya Viktóriát, az első magyar női parfümőrt azzal, hogy kreáljon egy niche-parfümöt a márkájuknak. A szülők fáradhatatlan munkakapcsolatot alakítottak ki a tihanyi levendulaparfümöt, a Premiert citrusos-levendulás illatvilággal megkomponáló parfümőrrel, aki felkeltette Natália kíváncsiságát: mivel foglalkozik a parfümkészítő? Mivel a fiatal lány szeretett volna behatóbban megismerkedni ezzel a művészeti ággal, felkereste Párizsban mademoiselle Victoriát, aki egy intenzív, személyre szabott egyéni workshopon megmutatta neki a szakma alapjait.

–  Viki ráébresztett, hogy a parfümkészítésben minden ott van, amit kerestem. Az alapja a kémia, miközben egy rendkívül erős szabályrendszer építi fel, így például az is szabályozott, hogy milyen alapokból mennyit lehet belerakni egy parfümbe. Aztán ott a kreativitás, hiszen több ezer parfümalapanyagunk létezik, amelyeknek végtelen kombinációja lehet. Egyetlen parfümben akár száz alapanyag is összetevődhet, ráadásul a természetes alapanyagok maguk is több száz molekulából állnak. A parfümkészítés azonban művészet, különösen akkor, ha niche-parfümöt állítunk elő, amelyet tipikusan kisebb mennyiségben gyártanak – jegyzi meg.

A cikk folytatása a Magyar Kultúra magazin 2025/6. számában olvasható.

Fotók: Éberling András / Magyar Kultúra magazin

Ez is érdekelheti

Christian Dior újra divatnagyhatalommá tette Franciaországot

Százhúsz éve, 1905. január 21-én született Christian Dior, az egyik legnagyobb hatású francia divattervező, sokan nem is tervezőnek, hanem egyenesen művésznek tartották, és aki a második világháborút követően alig tíz év alatt ismét divatnagyhatalommá tette Franciaországot.

Leonardo da Vinci az illatok tudományát is tanulmányozta

Parfümökkel is kísérletezett, és saját illatokat készített virágokból és gyümölcsökből.

Papírból tervezett pizsamát, mert a varrást rabszolgaságnak tartotta

Kilencven éve, 1934. február 18-án született Paco Rabanne divattervező, akit parfümjeiről és excentrikus, fémesen csillogó, űrkorszakot idéző ruháiról ismert a világ. Nevéhez fűződik a világ legdrágább kreációja, mely 9 kiló aranyból készült.

Felavatták a Pünkösdi ligetet a Tihanyi Bencés Apátságban

A Tihanyi-félsziget leghíresebb nevezetességének új díszkertje a kultúra, a természet és a hit összefonódását szimbolizálja.