Gondoltam, megnézem a filmet, utána ebédelek és iszom egy sört valahol, de amikor kijöttem a moziból, teljesen elment a kedvem a szeszes italoktól. Ez volt a cél?
Mindig jó, ha valamit megmozdít az ember.
Elég durván indul a film.
Nagyon gorombán indul. Koncepció volt, hogy ne kezdjünk el bájologni az alkoholról. Mutassuk meg az egyik legrosszabb arcát, utána majd bájolgunk egy kicsit. Elmondom, mit szerettem volna, és remélem, hogy ez a nézőknél is így csapódik le: van tehát egy kőkemény, brutális kezdés, egy pokoli negyedóra, amiben egy ártatlan családi környezetből a legnagyobb pokol lesz, és van a végén egy szép, szinte elégikus kiúszás a filmből. Az is szándékos, hogy a brutalitást ne még nagyobb brutalitással fejeljük meg, hanem próbáljunk valami felemelőt és szépet adni, ami ugyanolyan súlyú tud lenni, mint a keménység.
Bűn és megbűnhődés? Nem féltél, hogy ettől tanító-nevelő szándékúnak tűnhet a történet?
Azért nem éreztem didaktikusnak, mert én is ismerek olyan embereket, akik egy reménytelen, életidegen állapot után az anonim alkoholistákkal kezdtek új életet, vagy maradtak életben, és tudták folytatni a létezésüket. Úgyhogy ez teljesen reális helyzet.
Ahogy az is, hogy a filmedben sincs végső megoldás, csak pillanatnyi siker, aki épp áll, az is tudja, hogy megint elcsúszhat.
Mindenki csúszkál. Én is. Aki érintett, ezt pontosan tudja.
Hányszor mondtad el a filmed kapcsán készült interjúkban, hogy alkoholistának tartod magad?
Legalább százszor. Olyan szinten kibeszélem magamból ezt a témát, hogy egy év múlva bármiről mesélek majd, csak erről nem. De fontos hangsúlyozni, hogy ennek az állapotnak nincs vége.
Többször elmondtad, hogy nyolc éve nem iszol.
Igen. És mást se csinálok. A függőknél mindig érdekes dolog, hogy át lehet nyergelni másik lovakra.
A Tiszta szívvel után egy nyolcéves filmes absztinencia tört meg, tehát visszaestél a rendezésfüggésbe?
Sajnos ez egy másik, egy másképpen fájdalmas dolog, mert ebben nem az öngyógyítás meg az ilyenek sejlenek fel, hanem a magyar filmes helyzet tragikuma és tragikomikuma. Nekem is több pályázatom volt azóta, mint nagyon sok más filmesnek. Minden számítás szerint csinálnom kellett volna a következőt, hiszen a Tiszta szívvel hozta a számokat, szerették az emberek, beszédtémává vált, ez volt a hivatalos magyar film az Oscaron. A klasszik európai és a mi kulturális felállásunk is az, hogy a befolyt javakból támogatnak művészetet, és bizonyos művészeti egységnek a résztvevői jelen vannak az elosztásnál és mindezek levezénylésénél, hiszen ők maguk élik, és tudják a legjobban, hogy ez hogy működik. Ez azért legyen mindig kimondva.
Hogy lehet Magyarországon független filmet csinálni?
Filmet úgy lehet csinálni, mint bármilyen művészetet, tehát elsősorban elszántság és szándék kell hozzá, meg társak, akik tolják veled. Drága műfaj, de ezek nem drága filmek. A Hunyadi sorozatra válaszul nyilván senki sem készít független filmsorozatot mondjuk Kinizsi Pálról, amire azt mondanák, hogy lám, milyen kevés pénzből is milyen jó csatákat csináltak. Tehát van egy anyagi behatároltság. Úgy lehet kevés pénzből is filmet csinálni, hogy emberi történeteket mutatsz meg. Emberek beszélgetnek, jönnek-mennek olyan helyszíneken, amikhez nem kellenek nagy trükkök, ami nem igényel sok kiadást.
A legnehezebb az ilyen filmeknél az utómunka. A mai technológiákkal bármit le lehet forgatni, sok mindenre megkérheted a barátaidat is, szóval lépésről lépésre kell haladni. Ehhez szükséges egy ember, aki elhatározza, hogy márpedig megcsinálja, ő a katalizátor. Ennél a filmnél például én voltam ez a figura. Kell egy ember, aki talál maga mellé olyan producereket, színészeket, operatőrt, akik eldöntik, hogy márpedig akkor is csinálunk filmet, hogyha ez lehetetlen. Utána társulnak még a barátok.
Nyolc év kihagyás után hogy vágtál bele mint „katalizátor”?
Kellenek a barátok, az ismerősök, akik hajlandóak a tehetségüket, az energiájukat, a szabadidejüket, mindent feláldozni, mert nekik is kedvük van részt venni benne. Fontos a gyártócég, ez nálunk a Laokoon Film, mint korábbi filmjeimnél is, akik vállalják a költségeket. Ilyenkor kiderül, hogy bármilyen nagy médium a film, nyilván sokkal nagyobb, mint mondjuk verset írni, azért nem lehetetlen. Az ősemberek se mondták, hogy ők kicsik, a mamut meg hatalmas, ezért nem tudják levadászni. Úgy el lett ejtve az a mamut, mint a pinty. Beterelték a szakadékba, szevasz. Este már azt ette az egész törzs. Ugyanígy egy filmet is simán le lehet forgatni. Az a nagy kérdés, hogy hányszor tudod ezt megcsinálni. Mindig fölmerül, hogy meddig fér bele morálisan megkérni az embereket, hogy szívességből dolgozzanak.
Mi rá a válasz?
Ez egy fatális helyzet. Nincs értelme azt mérlegelni, hogy inkább nem csinálok filmet, mert nem akarom harmadszorra is megkérni a barátaimat, hogy szálljanak be, csak úgy. Lehet, hogy a barátom, akit harmadszorra is megkérek, hogy ingyen csináljon velem filmet, majd azt mondja, hogy nem, de lehet, hogy jön megint, mert neki is fontos. Van színész, aki pénz nélkül vagy nagyon kevés pénzért is boldogan vállalja, mert ilyen filmben nem szokott szerepelni, és hisz benne, vagy jobb karaktert tud eljátszani a szokásosnál.
Van előnye is annak, ha látható pénz nélkül kell leforgatni valamit? Erősíti a kreativitást, nő az alkotói szabadság?
Szokták mondani, hogy nincs pénz, de nincs olyan, hogy nincs pénz. Itt is milliókról van szó, amit valaki beletesz, hogy hajlandó lemondani a hasznáról. Mi is beletettük ebbe a filmbe a korábbi filmjeink bevételét. Nem olyan sok, de történetesen nem költöttük el, amit a Tiszta szívvel termelt, és ez most belement.
Van annak, aki el nem issza?
Persze, lehet azzal viccelni, hogy nem ittam, nem drogoztam, nem dohányoztam, és amit ezen megspóroltam, most elfilmezem. De ezt a filmet nem én finanszíroztam, hanem mindenki. Ezt nem lehet másképp. Van, aki pénzt ad, van, más az idejét, a tehetségét. Az a felemelő benne, hogy ez közösségi műfaj. Helyszínekre mész a díszlettervezővel, az operatőrrel, színészekkel próbálsz, beszélgetsz a producerrel, az írótársaddal, mindenki mindenkivel beszél. Ez egy életforma. És ha ez az életforma, amit szeretünk élni, meg van könnyítve azzal, hogy minimális az adminisztráció, és nem kell pályázni, az önmagában is nagyon nagy hozadék. Gyengül a gépezet jelleg, előtérbe kerül a tartalom, az alkotói gárda, az egész közösség együttléte.
Praktikus előnyök?
Vannak olyan pici konkrét hasznok, mint például az, hogy már rég szerettem volna a Széll Kálmán, vagyis a Moszkva téren forgatni. Utoljára Török Feri tudott ilyet, és már akkor sem volt könnyű: három önkormányzattól kell engedély, plusz a BKK, BKV stb. Semmit se lehet csak úgy, tehát minden lehetetlen. Most meg, amikor nincs benne pénz, lám lehetett. Úgy átmentünk a Moszkva téren, mint a sicc, vagy bármilyen utcán, és nem engedély nélkül, hanem betartva a törvényi kereteket. Lement a nyomás a produceri, gyártói részről, keveset adminisztrálunk, sokat forgatunk. A hagyományos költségvetésben nagyon drága minden tétel. Ha úgy forgatnak a Moszkva téren, meg kell tervezni, hova rakják a karavánt, hova tehetnék azt a tíz kocsit, ami kell hozzá, és kiderül, hogy sehova se lehet. Nekünk nem kellett ilyesmivel törődnünk.
Csinálsz még független filmet?
Muszáj.
Ha már említed a sokszínűséget, feltűnt, hogy a forgatási helyszínekkel ritkán távolodtatok el a Széll Kálmán tér–Margit híd-tengelytől.
Szándékos volt, hogy nem megyünk messze. Külön köszönet a II. kerületi önkormányzatnak, akik rengeteget segítettek. Megéreztük a vér szagát. Megkérdeztük, kaphatunk-e egy termet arra, hogy berendezzünk egy helyszínt. Persze. Ja igen, akkor kaphatunk még egy lakást? Ja, persze. Maradtunk a II. kerületben, mert tök helyesek, annyit segítettek, annyi mindent adtak nekünk ingyen, hogy jó ez így nekünk. A történet szerint amúgy is két alkoholista keresi az egyik társukat, egy szintén alkoholistát. Csak a film végére jutnak ki, „a világ végére”.
Az hol van egyébként?
Csodálatos helyszín, nagyon imádom. Ahogy megyünk ki az M7-es autópályán, jobbra nézel, és ott van fönt.
Más természeti csodák is láthatóak a filmedben, konkrétan a színészek. Egy-egy jelenetben olyan bércek tűnnek fel, mint Básti Juli, Cserhalmi György, Ujlaki Dénes.
Cserhalmi Gyuriék jelenetét, illetve az ott elhangzó történetet én találtam ki. Egy picit „beszorongtam”, amikor először beszéltünk, és megkérdezte, mit kell csinálnia. Csak önmagadat alakítod – mondtam. – Akivel beszélgetsz a jelenetben, az minden idők legnagyobb magyar színészének a fia, de ő már csak árnyék. Nem olyan híres, nem olyan tehetséges, mint a papája volt. Kiskora óta ismered. Az apuka olyan, mintha Latinovits és Básti Lajos meg a többi színészóriás keverékeként lenne örök állócsillag a magyar színjátszás egén. A te karaktered a barátja volt, a pályatársa, aki felnézett rá, de volt egy sikamlós közös történetetek is.
Most persze nem mondom el előre, mi volt, az, ami a jelenetben elhangzik, de kicsit aggódtam, amikor előadtam Gyurinak. Végül nagyon jól sült el az egész. Nem lepődött meg a kitalált történetemen, hanem nagyon röhögött. Szerintem nem érezte a valóságtól teljesen elrugaszkodottnak. Nagyon hálás vagyok, hogy ő is jött első szóra, ahogy a csodálatos Básti Juli és Ujlaki Dénes is.
Ujlakinak amúgy is ott a törzshelye a piacon, ahol a filmben is üldögél.
Igen, ez nála már legendássá vált időtöltés. Visszatérve arra, hogy talán több pénzzel is így történne, de azért az igenis kedves, hogy ezek a nagyon nagy nevek is jönnek, szó nélkül próbálnak, és még boldogok is. Cserhalmi György végig jegyzetelt, és elmondta az ötleteit még egy ilyen rövid jelenetnél is. A Dini is mondta a magáét. Básti Juli ugyanúgy járt próbára a Marczibányi téri művházba, mint a többiek. Nekik is örök köszönet. Egyébként az ilyen független filmnek mindig az a lényege, hogy hat percig csak köszöngetsz mindenkinek. És mindig marad egy, aki még így is kimarad, és megsértődik, hogy neki meg se köszönted.
A film végén van is két iszonyú hosszú névsor. Kik vannak a külön köszönetben, és kik az egyszerű köszönetlistán?
Külön köszönet jár annak, aki még a ruháját is odaadta. A köszönet annak, aki a helyet biztosította. Aki még enni is adott, azt külön köszönöm!
A másik lista, a szereposztás parádés minden korosztályban.
Szeretem vegyíteni a dolgokat. Szerintem jó, hogy Thuróczy Szabolcs főszereplő mellett itt vannak a legnagyobb sztárszínészek, de ott van a Polgár Tomi is, aki Mundruczó-filmekben tűnt fel, és azért ő alapvetően ritkán játszik. Én abszolút színész státuszban gondolom őt, de hivatása szerint ő nem színész, másképp is működik. Itt van Sodró Eliza, a 30-as generáció kiemelkedően nagy színésznője, Fodor Ancsa a Pintér Béla társulatból és Tóth Zsófia a Katonából. Neki sok kisfilmje volt, de ez az első nagyjátékfilmje. Ha azt mondod, hogy jók ebben a színészek, annak nagyon örülök, mert szerintem ez nagyon fontos része egy filmnek.
Azért választottad filmed témájának az alkoholizmust, mert ezt kis költségvetésből is meg lehet csinálni?
Az nyilván szempont volt, hogy minimál költségvetésből is megvalósíthatónak tűnt. Mennek az utcán az alkeszek, keresik a haverjukat, dumálnak, találkoznak emberekkel. De összefügg azzal, hogy 15 éves koromtól ittam. Sokáig nem is foglalkoztam vele, hogy akkor ettől alkoholista vagyok-e, pedig már fiatalon is mondták. Konkrétan emlékszem, hogy állunk a pesti éjszakában, és azt mondja nekem a Kozma Gyuri: te egy olyan tehetséges fiú vagy, én annyira bírlak, de kurva sokat iszol, tehát le kéne állni, én meg kiröhögöm. Mégis emlékszem rá. Ez tényleg benne van az életemben, izgat, és fennálló feszültség.
Minden ilyen téma metaforává válik, túlmutat magán, ha művészi szándékkal nyúlnak hozzá, mondjuk filmmé válik?
Az általános tény, hogy az egész életünk arról szól, hogy baromira próbálunk normálisan, rendesen, tisztességgel vagy megfelelően viselkedni, közben állandóan pofára és visszazuhanunk, folyton elcsesszük a dolgokat. De ez nem jelenti azt, hogy abba kell hagyni az egészet. Tessék fölállni, és csináld tovább. Az élet az nem teljesen átlátható és egyébként kimerevedett állapotban létező pont, hanem egy nagyon-nagyon aktív dolog. Szokták mondani, hogy minden mozgásban van, ami egy olyan közhely, ami tényleg minden ízében igaz. És tényleg nem mindig könnyű élni.
Mindebből milyen filmet akartál csinálni?
Azt szerettem volna, hogy ez egy nagyon emberközeli film legyen. Tehát ne egy valóságba beleszögelt film, hanem olyan, amit akár jól is esik nézni. Nagyon szerettem volna, hogy legyen húzása, szeretem, amikor fizikailag is hat egy film. Kifejezetten remélem, hogy ennek a filmnek vannak olyan fizikai hatásai, amikor már kellemetlen vagy fojtogat, vagy nagyon jó.
Sikerült?
Én szeretem. Azt hiszem, meg tudtuk csinálni, amit akartunk.
Portréfotók: Csákvári Zsigmond / Kultúra.hu
