Básti Juli

Augusztus 10-én történt

„Saját szakmai mércém alapján akarok mindenkor megfelelni önmagamnak. Az a fontos, hogy egy pillanatra se tévesszem szem elől magam, hogy tudjam, hol tartok, mire jutottam és mit szeretnék még elérni. Mindezekért tudjak lemondani, ne éjszakázzak, ne dáridózzak, tehát, hogy minden egynek legyen alárendelve, az én teljesítményemnek” – mondta a 2025. augusztus 10-én elhunyt Kossuth-díjas táncművész, Szakály György, aki nemcsak táncosként és koreográfusként volt kiemelkedő, de a táncművészképzés egyetemi szintre emelése is nagyban neki köszönhető.

A színésznő, akinek triplán kellett bizonyítania

Básti Juli nem a szerencsében, hanem a kemény munkában hitt.

Augusztus 10-én történt

Ma ünnepli hatvannyolcadik születésnapját Básti Juli Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, akit többek között a kaposvári Csiky Gergely Színház, a budapesti Katona József Színház, a Nemzeti Színház és a Centrál Színház előadásaiban, illetve a Sztálin menyasszonya, A vörös grófnő, a Banánhéjkeringő, a Seveled és a Szia, életem! című filmekben láthattunk, láthatunk.

Tompos Kátyáról nevezték el a színpadot Beremenden

Ezentúl Tompos Kátya Színpadnak hívják a beremendi Kovácsműhelyben működő játszóhelyet az Ördögkatlan fesztiválon. Az egykori műhely falán látható Novák Erik freskója, melyet a tragikusan fiatalon meghalt művésznő emlékére készített.

Ilyen lesz az idei Kultkikötő

A húszéves Kultkikötő jubileumi programsorozattal, színházi produkciókkal, koncertekkel, családi programokkal várja az érdeklődőket július elejétől négy helyszínen, Balatonföldváron, Balatonszárszón, Balatonbogláron és Alsóörsön.

Thuróczy Szabolcs lett a legjobb színész Bulgáriában

Thuróczy Szabolcs kapta a legjobb színész díját az És mi van Tomival? című filmben nyújtott alakításáért a Golden Linden elnevezésű nemzetközi filmfesztiválon, amelyet a bulgáriai Sztara Zagorában rendeztek meg május 31. és június 4. között – közölte a szófiai Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ csütörtökön az MTI-vel.

Básti Juli és Mucsi Zoltán először egy színpadon

Március 29-én mutatja be a budapesti Centrál Színház az Oscar- és kétszeres Golden Globe-díjas ír-angol drámaíró filmrendező, az Erőszakik forgatókönyvírója és a Három óriásplakát Ebbing határában rendezője, Martin McDonagh fekete komédiáját, A kriplit. A címszerepet Szécsi Bence alakítja. Puskás Dávid bemutatkozó rendezésében édesanyja, Básti Juli és Mucsi Zoltán először szerepel együtt színpadon.

Till Attila: Mindenki csúszkál. Én is

Az ország kedvenc tévés porondmestere visszatért a rendezéshez. Interjúnkban a függőségeken túl arról is szó esik, hogyan és miért kell független filmet készíteni.

Kultúrák találkoznak szakrális terekben a 26. Zsidó Kulturális Fesztiválon

Több mint zene: a kultúrák találkozása címmel rendezik meg a 26. Zsidó Kulturális Fesztivált, amely hat helyszínen, 26 programmal várja a közönséget.

Augusztus 10-én történt

1519-ben Ferdinand Magellan portugál tengerész a Földet először körülhajózó expedíció vezetőjeként ezen a napon indult el felfedező útjára Sevillából. Az expedíció egy hajója – Afrikát megkerülve – 1522. szeptember 6-án visszatért Spanyolországba. Ekkor vált véglegesen bizonyossá a Föld gömbölyű alakja és az egységes világtenger léte.

Mindenki alkoholbeteg Till Attila új filmjében

Október 31-én kerül a magyar mozikba Till Attila részben saját élményekből táplálkozó, És mi van Tomival? című új filmje.

Psota Irén és a többi varázslónő

2024 Psota Irén-díjasa Kiss Mari, akit március 19-én a Rózsavölgyi Szalonban ünnepeltek a pályatársak. Megilletődöttsége, kedvessége és a sok kedves jelenet, amely a díjátadást követte, a művészet reményőrző és -tápláló voltáról tanúskodott.

Télzáró kulturális kalandozások

A szerelmesek napja már mögöttünk, lassanként a karneváli szezon és a téli napok is búcsúznak, azonban számos programot tartogat még az idei február. Ráadásul a szökőévnek köszönhetően plusz egy napunk van. Ragadjuk meg az alkalmat, és zárjuk kultúrával az évszakot!

Szilveszterkor csakis az amatőrök isznak

A Centrál Színház operettje a könnyed szórakoztatás igényével készült. Puskás Samu rendezése kiteszi az i-re a pontot, a kikapcsolódásra vágyó néző nem csalódik a Fekete Péterben.

A balekok meséje – Bemutatják a Fekete Pétert a Centrál Színházban

December 8-án mutatja be a Centrál Színház a Fekete Péter című magyar operettet. A darab különlegessége, hogy Básti Juli és Alföldi Róbert most először játszik egy színpadon.

Augusztus 10-én történt

1519-ben Ferdinand Magellán portugál tengerész a Földet először körülhajózó expedíció vezetőjeként ezen a napon indult el felfedező útjára Sevillából. Az expedíció egy hajója – Afrikát megkerülve – 1522. szeptember 6-án visszatért Spanyolországba. Ekkor vált véglegesen bizonyossá a Föld gömbölyű alakja és az egységes világtenger léte. A képen Magellán hajójának mása.