Farkas Ádám kapta az MMA Nagydíját, Tímár Péter életműdíjas

Kultpol

Igyártó Gabriella népművelő, Romváry Ferenc művészettörténész, Bóka István, Balatonfüred polgármestere, Farkas Ádám szobrászművész és Tímár Péter filmrendező kapta idén a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) köztestületi díjait.

„Köztestületi díjaink azért is különösen fontosak számunkra, mert a figyelmet a művészet társadalomban betöltött szerepére és a társadalommal való szétválaszthatatlan kötelékére irányítja” – fogalmazott Turi Attila, az MMA elnöke a díjátadót megnyitó beszédében.

Igyártó Gabriella népművelő
Igyártó Gabriella népművelő

„A világ olyanná alakul, amilyenné a fiatalságot neveljük” – idézte fel Jókai Mór szavait az elnök, majd hozzáfűzte, hogy néhány évtizeddel később ezeket a gondolatokat Klebelsberg Kunó kultuszminiszter tettekre is váltotta, mivel meg volt róla győződve ő is, hogy elsősorban a szellemi művelődés fegyvereivel kell védeni hazánkat.

Romváry Ferenc művészettörténész
Romváry Ferenc művészettörténész

Az elnök kiemelte, hogy Klebelsberg tudta, hogy példamutató, művelt tanárok kellenek a nemzet felemeléséhez, ezért végrehajtotta a magyar történelem legnagyobb közoktatási reformját, és ez a folyamat teremtette meg annak a lehetőségét, hogy művelt polgári középosztály alakuljon ki Magyarországon.

Bóka István, Balatonfüred polgármestere
Bóka István, Balatonfüred polgármestere

„Szeretnénk mi is a Magyar Művészeti Akadémia lehetőségeihez mérten Klebelsberg példáját követni, ezért minden erőnkkel támogatjuk a fiatal művészeket annak érdekében, hogy egyszer majd ők is itt ülhessenek sorainkban” – emelte ki. Az MMA olyan személyeket tüntet ki, akik életükkel és tevékenységükkel megszolgálják a társadalmi megbecsülést – hangsúlyozta az elnök.

Tímár Péter filmrendező
Tímár Péter filmrendező

„A díjazottakat azért szándékunk példaképként állítani a mostani és a jövendő fiatal ösztöndíjasaink elé, hogy megmutassuk nekik, igenis lehet egy alkotó életet becsülettel és megbecsüléssel végigélni” – mondta Turi Attila. A kitüntetettek munkássága, elkötelezettsége példa, hogy lehet a rohanó világban is kézzelfogható és maradandó műveket alkotni, lehet és főleg érdemes az életet mások javára, a közösség szolgálatára szentelni – hangsúlyozta.

Farkas Ádám szobrászművész
Farkas Ádám szobrászművész

Igyártó Gabriella népművelő, egyesületi vezető, közművelődési-művészetszervezési szakember az MMA Kovács Flórián-emlékérmét, Romváry Ferenc művészettörténész, muzeológus, szakíró az MMA Művészeti Írói Díját, Bóka István, Balatonfüred polgármestere az MMA Aranyérmét, Farkas Ádám szobrászművész az MMA Nagydíját, Tímár Péter filmrendező, forgatókönyvíró, operatőr pedig az MMA Életműdíját vehette át.

Fotók: Hartyányi Norbert / Kultúra.hu