Ismét járni kezdett a jamamotói Fumondzsi-templom órája tíz évvel az után, hogy a 2011 márciusában Japánban pusztító földrengés és cunami miatt megállt.

A természeti katasztrófának több mint 18 ezer halálos áldozata volt, és japán északkeleti partvidékén hatalmas károkat okozott – emlékeztetett a The Guardian cikke.

A jamamotói Fumondzsi-templom százéves órája a földrengés és az azt követő cunami alatt állt meg. Bár a katasztrófa után megtisztították, a mutatói többé nem mozdultak meg, azóta is emlékeztetve a tíz évvel ezelőtt történtekre.

A Fumondzsi-templom, amelyben az óra függ, pár száz méterre áll a Mijagi prefektúrában lévő Jamamoto cunami sújtotta partvidékétől. A templomban is nagy károkat okozott a szökőár, csak pilléreit és tetejét kímélte meg.

Két hónapja, február 13-án a tíz évvel ezelőtti földrengés egy utórengése mozgatta meg a földet a régióban. Másnap reggel a buddhista templom papja, Szakano Bunsun meglepve látta, hogy az óra ismét jár. Elmondta: számára ez biztató jel, amely arra utal, hogy az igazi helyreállítás csak most következik.

Az órát Szakano vásárolta egy régiségkereskedésben évekkel a 2011-es katasztrófa előtt. Az órát gyártó Seiko cég képviselője szerint elképzelhető, hogy az inga, amelyet a földrengés megállított, az új rengés miatt indult el újra. Az is lehetséges, hogy az újabb rengés szétoszlatta az óraszerkezetben felgyülemlett port.

Szakano a tíz évvel ezelőtti katasztrófa után igyekezett segíteni a helyi közösségnek, szervezte az önkénteseket, és egy évvel később egy kávézót is nyitott, ahol a fedél nélkül maradt emberek összegyűlhettek.

Mint mondta, a pandémia miatt a helyi közösség sem tudott többé összejárni, és már attól tartott, hogy ez a közös tevékenységek végét jelentheti, de mikor az óra ismét járni kezdett, ez azt üzente neki, hogy ne adja fel, és lendüljön ismét mozgásba – idézte a The Guardian.

Nyitókép: kahoku.news