A debreceni Csokonai Színház tizenhárom új bemutatóval készül a következő évadra – mondta el Gemza Péter igazgató a művészeti programot ismertető sajtótájékoztatón.

Olyan klasszikusokat is láthat majd a közönség, mint Erkel Ferenc Bánk bán című operája Vidnyánszky Attila és Arany János Toldija Valcz Péter rendezésében, de színre viszik A kaméliás hölgy történetét is.

Ismét meghívást kapott Pass Andrea, aki a hatalmi visszaéléseken alapuló abúzusokról ír darabot. Bemutatják Bornemisza Magyar Elektráját és Dürrenmatt-tól Az öreg hölgy látogatását is. Az utóbbi két előadás premierje a járvány miatt maradt el. 

Az évad egyik vígjátékát, Xavier Daugreilh Őszintén szólva című darabját Gemza Péter, míg Alexis Michalik Edmondját a Debrecenben már jól ismert Keszég László rendezi.

Fülöp Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma művészeti, közművelődési és közgyűjteményi ügyekért felelős helyettes államtitkára közölte: egy nappal korábban írták alá az önkormányzattal a színház közös fenntartásáról és finanszírozásáról szóló dokumentumokat, ami kiegyensúlyozott, stabil működést jelent a jövőben a debreceni teátrumnak. Ez fix összegű támogatást jelent, amelyet sem az állami, sem az önkormányzati fenntartó nem csökkentett – fűzte hozzá.

A szakember elismerően szólt arról, hogy a pandémiás időszakot követően a Csokonai Színház „időben, kellő dinamikával hirdet évadot”, egyben köszönetet mondott a magyar színházba járó közönség elkötelezettségéért és színház iránti bizalmáért.

Megjegyezte: az, hogy a közönség már nyáron megveszi a jegyeket, bérleteket az általa még ismeretlen, sok esetben csak hónapokkal későbbi előadásokra, a bizalom olyan megnyilvánulása, amely „segíti, finanszírozza a hazai előadóművészi életet”.

Fülöp Péter hozzátette: csekély a járványhelyzet miatti jegy- és bérletvisszaváltás, vagyis a közönség bízik abban, hogy az elmaradt előadásokat pótolni tudják.

Puskás István, Debrecen kulturális alpolgármestere emlékeztetett arra, hogy az egy nappal korábban bejelentett Debrecen 2030 fejlesztési program integráns része a kultúra. A kormánnyal kötött megállapodás hosszú távú együttműködést eredményez, amellyel új korszak nyílik a Csokonai Színház előtt is, erősítve regionális jelenlétét.

Puskás István hangsúlyozta: megkezdődik a nagyszínház rekonstrukciója, emiatt ideiglenes játszóhelyekre – a Víg kamaraszínházba, a Debreceni Művelődési Központ Pódium termébe és az egyetem Kassai úti campusának Lovardájába – költöznek az előadások.

Somogyi-Tóth Dániel, a színház zeneigazgatója jelezte: a Toscát és a Csárdáskirálynőt úgy állították színpadra, hogy azt az alternatív játszóhelyeken is be tudják mutatni. Mozart Szöktetés a szerájból című, forgószínpadra rendezett művét azonban le kellett venni a színről.

Gemza Péter igazgató az elmúlt évadról annyit mondott, hogy a pandémia kezdetéig 330 előadásuk volt 77 és félezer fizető nézővel, ami 45 százalékos nézőszám növekedést jelentett. Hozzátette: a koronavírus-járvány miatt nem tudta bemutatni egy már kész és egy a próbafolyamat közepén járó előadását a színház. Bornemisza Magyar Elektrájának premierje Tolnai Hellával a főszerepben október közepén lesz. Az öreg hölgy látogatása bemutatója március 26-án lett volna. A darabot októbertől láthatják a nézők, a főbb szerepeket Kubik Anna, Varga Klári, Herczeg Tamás és Bakota Árpád játsszák.

Keszég László rendezi Alexis Michalik Edmond című vígjátékát. Az angol-francia származású színészből lett drámaíró nagysikerű darabjának magyarországi bemutatójára készül a debreceni társulat.

Visszatér a Csokonai Színházba Sardar Tagirovsky, aki Dosztojevszkij A félkegyelmű című regényének színpadi változatával mutatkozott be Debrecenben. Tagirovsky ezúttal A kaméliás hölgy történetének új változatát írta meg Adorján Beáta dramaturggal.

Ismét írói és rendezői felkérést kapott a debreceni színháztól Pass Andrea. Új darabja az iskolában megtörtént eseményeken, diákok, pedagógusok és szülők élményein alapszik, ugyanakkor minden zárt közösséget érintő problémát feszeget. A darab bemutatója decemberben lesz.

A színigazgató bejelentette: az önkormányzat a színház rendelkezésére bocsátotta az Aranybika Bartók termét, amelyet próbahelyszínként használnak a színházfelújítás időszakában.

Nyitókép forrása: debrecen.hu