Jelenlét Fesztivál sajtótájékoztató.jpg

Tizenhárom nemzetiség mutatkozik be a Jelen/Lét fesztiválon

Tizenhárom nemzetiség mutatkozik be a magyarországi nemzetiségi színházak Jelen/Lét fesztiválján március 24. és 30. között a Nemzeti Színházban, Budapesten. A színházi világnapon, március 27-én nemzetiségi performansszal készül a Magyarországi Nemzetiségek Színházi Társulata.

A nemzetiségi politika, amelyet közösen alakítanak a magyarországi nemzetiségi vezetőkkel, nagyon sokrétű és sokszínű, beleértve a parlamenti jelenlétet, a helyi önkormányzatokban való munkát és a színházi életet is – mondta Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetközi kapcsolatokért felelős államtitkára a rendezvényt bemutató március 18-i sajtótájékoztatón.

Hozzátette: a fesztiválon tizenhárom nemzetiség mutatkozik be huszonnégy produkcióban, és amit át tudnak adni és megőrizni a közösségükben, az a megmaradásukat szolgálja.

A fesztivált nyolcadik alkalommal rendezik meg – emlékeztetett Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója, kiemelve: a Nemzeti Színház profiljába, munkája lényegébe tartozik, hogy ilyen kezdeményezéseknek és általában a nemzetiségi színház ügyének harcosa, szószólója legyen, érdekeit képviselje.

Vidnyánszky Attila hangsúlyozta: hisz abban, hogy a Magyarországon élő nemzetiségek életben maradása, létezése össznemzeti ügy, az itt élő nemzeti kisebbségeknek jövőjük kell legyen Magyarországon.

A Színház- és Filmművészetért Alapítvány kuratóriumi elnökeként elmondta: ennek jegyében jövőre kísérleti jelleggel nemzetiségi osztályt indítanak a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.

Ritter Imre, az Országgyűlés német nemzetiségi képviselője az utánpótlás-nevelés fontosságára hívta fel a figyelmet, hozzátéve: a nemzetiségi pedagógushallgatói ösztöndíjrendszert kiterjesztik a nemzetiségi színészhallgatókra, és döntöttek az ösztöndíjak emeléséről is.

A fesztiválon hat kiemelt előadás versenyprogramban méreti meg magát, amelyeket szakmai zsűri – Pataki András, Rátóti Zoltán és Vajda Márta – értékel.

Pataki András kiemelte: a magyarországi nemzetiségek saját kultúrájukat élve tudnak kiteljesedni, és művészi produktumaik lehetővé teszik, hogy a magyar kultúra jó hírét is magukkal vigyék.

A nemzetiségi színházak az előadások számában, színvonalában és a nézőszámokban is fejlődnek – mondta Nyári Oszkár, a Magyarországi Nemzetiségi Színházi Szövetség elnöke, hozzátéve: az utánpótlásképzésben is olyan lehetőségek nyílnak, amelyek Európában is egyedülállóak és példaértékűek.

A Magyarországi Szerb Színház szervezésében, a Magyar Teátrumi Társaság szakmai támogatásával megvalósuló fesztiválon fellép a Vertigo Szlovák Színház, az Artashat Örmény Nemzetiségi Színház, a bolgár Malko Teatro, a Cinka Panna Cigány Színház, az Urartu Örmény Színház, a Deutsche Bühne Ungarn, a Pécsi Horvát Színház, az Ani-Budavári Örmény Színház, az Amfitheatro Görög Nemzetiségi Színház, a Karaván Színház, a Magyarországi Ukrán Nemzetiségi Színház, a Czinka Társulat és a Magyarországi Szerb Színház.

A színházi világnapon, március 27-én nemzetiségi performansszal készül a Magyarországi Nemzetiségek Színházi Társulata. A záró produkció az Esthajnal című előadás lesz április 6-án, Vidnyánszky Attila rendezésében.

Ez is érdekelheti

Egy szalmakalapot keres mindenki a Nemzeti Színházban

Vérbeli francia bohózat, Eugène Labiche és Mark Michel Olasz szalmakalap című színdarabjának premierje március 7-én lesz a Nemzeti Színházban, Silviu Purcărete rendezésében.

Távozik posztjáról és a Nemzeti Színházban folytatja a Csiky Gergely Színház igazgatója

Távozik posztjáról az idény végén és a Nemzeti Színház gazdasági, operatív igazgatójaként dolgozik tovább Fülöp Péter, a kaposvári Csiky Gergely Színház és Kulturális Központ igazgatója – mondta a direktor a Sonline.hu-nak egy vele készült, március 13-án megjelent interjúban.

Dühöngő ifjúság a Nemzeti Színházban

A neves angol drámaíró, John Osborne Dühöngő ifjúság című darabját tűzi műsorára március 16-án és 18-án a Nemzeti Színház. Az ötvenes évek Angliájában, a hidegháború kezdeti éveiben játszódó dráma többek között az egymás iránti felelősség ma is aktuális kérdéskörét feszegeti.

Egy szalmakalapot keres mindenki a Nemzeti Színházban

Vérbeli francia bohózat, Eugène Labiche és Mark Michel Olasz szalmakalap című színdarabjának premierje március 7-én lesz a Nemzeti Színházban, Silviu Purcărete rendezésében.