Helmut Kohl nyugatnémet kancellár az aláírást követően azt emelte ki, hogy a "kettő plusz négy"-szerződés az újkori történelemben először teszi lehetővé egy ország egyesítését háború, szenvedés és összecsapások nélkül. A dokumentum moszkvai aláírása - fűzte hozzá - annak a ténynek az elismerése, hogy a német egység "az összes barát, szövetséges és szomszéd egyetértésével" valósul meg.
Közvetlenül a második világháború európai szakaszának befejezése után, 1945. június 5-én Szövetséges Ellenőrző Bizottságot állítottak fel a legyőzött és szétzilált Németország igazgatására. A brit és az amerikai megszállási övezetet 1946 végén egyesítették ("Bizónia"), majd 1949. május 23-án bonni székhellyel létrejött a Német Szövetségi Köztársaság. Nyugat-Németország önállósulása után négy és fél hónappal, 1949. október 7-én a kelet-németországi szovjet megszállási övezet bázisán megalakult a Német Demokratikus Köztársaság.
Négy évtizeddel később, 1989 október-novemberében Lipcsében, Kelet-Berlinben, egy sor NDK-beli nagyvárosban rendszerellenes tömegtüntetésekre került sor, amelyek nyomán a "berlini falat" és az NDK-NSZK közötti határátkelőket megnyitották a keletnémet állampolgárok előtt. A máltai csúcstalálkozón (1989. december 2-3.) Bush amerikai és Gorbacsov szovjet elnök lezártnak nyilvánította a hidegháború korszakát, majd 1990 februárjában megtörténtek az első tapogatózó diplomáciai lépések a német újraegyesítés felé.
Megemlíthető, hogy Hans Modrow keletnémet miniszterelnök és Helmut Kohl nyugatnémet kancellár 1989. december 19-i drezdai munkatalálkozóján utóbbi a két német állam konföderációja mellett szállt síkra, miután az NDK kormányfője közzétette a két német állam egyesítésére vonatkozó tervezetet, egy semleges német állam kilátásba helyezésével. Kohl kancellár 1990. február 15-én nem zárta ki parlamenti beszédében az új Németország NATO-tagságát, azzal a kiegészítéssel, hogy az ország kelketi felében nem állomásoznának NATO-csapatok. (Gorbacsov előzőleg, február 11-én telefonon közölte a keletnémet kormányfővel, hogy Moszkva számára a majdani egyesített Németország NATO-tagsága elfogadhatatlan.)
A két német állam, valamint a négy nagyhatalom képviselői ("kettő plusz négy") 1990. március 14-én a bonni külügyminisztériumban először tartottak szakértői véleménycserét Németország újraegyesítésének folyamatáról, a külügyminiszteri szintű tárgyalások első fordulója május 5-én kezdődött Bonnban.
1990. július 1-jén életbe lépett a két német állam "pénzügyi, gazdasági és szociális uniója", egyidejűleg a belnémet határon az NDK részéről megszüntettek midenfajta személyi ellenőrzést. Kohl kancellár július 14-16. közötti látogatása a Szovjetunióban, valamint a "kettő plusz négy"-tárgyalások július 17-i külügyminiszteri szintű párizsi fordulója gyakorlatilag elhárította az utolsó akadályokat is a német egység 1990-es megvalósítása, Németország teljes szuverenitásának elnyerése előtt. Az 1990. szeptember 12-én aláírt hathatalmi szerződés méltóságteljes megszövegezésű preambulumot kapott. "A német nép önrendelkezési jogát szabadon gyakorolva kinyilvánította azt az akaratát, hogy helyreálljon Németország állami egysége, s hogy egy egyesült Európa egyenjogú és szuverén tagjaként a világ békéjét szolgálja. A felek a Németországra vonatkozó zárórendezésről abban a meggyőződésben állapodnak meg, hogy Németország végleges határokkal rendelkező államként való egyesítése jelentős hozzájárulás lesz az európai békéhez és stabilitáshoz" - állt az okmány bevezetőjében.
A szerződés első cikke rögzítette, hogy az egyesült Németország területe magába foglalja az NSZK, az NDK és egész Berlin területét. Külső határai az NDK és az NSZK külső határai lesznek, amelyek a szerződés hatályba lépésének napjától véglegesek. Az egyesült Németország és Lengyelország a köztük húzódó határt nemzetközi jogilag kötelező szerződésben rögzítik. Az egyesült Németországnak nincsenek területi igényei más államokkal szemben és a jövőben sem fog ilyen igényekkel fellépni. Az NDK és az NSZK kormánya biztosítani fogja, hogy az egyesült Németország alkotmánya nem fog olyan rendelkezéseket tartalmazni, amelyek ezekkel az elvekkel ellentétesek.
A második cikk leszögezte, hogy német földről a jövőben "csak béke indulhat ki", s hogy az egyesült Németország soha semmilyen fegyverét nem fogja bevetni. A harmadik cikk rögzíti a tömegpusztító fegyverekről való lemondást, valamint azt, hogy az egyesült Németország három-négy éven belül 370 ezer főre csökkenti fegyveres erőinek létszámát.
A negyedik cikk a szovjet haderők kivonásának módozatait tartalmazta, beleértve azt is, hogy a kivonás 1994 végén lezárul. Az ötödik cikk ezt kiegészíti azzal, hogy a keletnémet térségben csak olyan német egységek állomásozhatnak a szovjet erők távozásáig, amelyek "nincsenek szövetségesi struktúrákba integrálva". Berlin ebben a vonatkozásban külön rendelkezéseket kapott.
A szerződés nem korlátozta egyébként az egyesült Németországnak azt a jogát, hogy katonai tömbben vegyen részt. A négy nagyhatalom lemondott Berlinre és Németországra mint egészre vonatkozó jogairól és felelősségéről. Az előírt becikkelyezési és megerősítési folyamat lezártával 1990. október 2-án éjfélkor kikiáltották az egységes Németországot, a 80 milliós európai új nagyhatalmat. Az NDK forma szerint azáltal szűnt meg, hogy öt tartománya a nyugatnémet alkotmány 23. cikke alapján belépett a Német Szövetségi Köztársaságba. Ezekben a tartományokban már október 14-én megtartották a helyi parlamenti választásokat.
(Múlt-kor/Pirityi Sándor-Panoráma)
