A weilburgi múzeum rendezvényére csaknem annyian voltak kíváncsiak, mint amennyien egyébként egész évben fordulnak meg az intézményben.

A Who the Fuck is Banksy című tárlat szeptember 2-án nyílt meg a Rosenhang Múzeumban, és eredetileg november 22-ig látogathatta volna a közönség, de a pandémia terjedésének megakadályozására Németországban hozott rendelkezések miatt ennek az intézménynek is be kellett zárnia.

Michael Shultz, a múzeum főkurátora elmondta: elképzelhető, hogy a kiállítást meghosszabbítják, s ennek érdekében már el is kezdtek tárgyalni az alkotásokat kölcsönző illetékesekkel.

A Hessen tartományban fekvő Weilburg múzeuma elsősorban a kortárs művészetekkel foglalkozik.

A Bristolból származó Banksy, aki a kilencvenes évek végén költözött Londonba, erős társadalomkritikát megfogalmazó, az utcákon váratlanul megjelenő graffitijeivel szerzett magának hírnevet.

Kép forrása: Rosenhang Museum – Museum der Überraschungen / Facebook