Több mint ötszáz, a második világháborúban eltűnt műtárgyat nyert vissza Lengyelország 2015 óta, más műkincsek miatt a világ tizenegy országában jelenleg több mint nyolcvan restitúciós per zajlik – közölte hétfőn a lengyel sajtó.

A cikkek a lengyel kulturális és örökségvédelmi tárca
restitúciókban illetékes osztályának munkatársát, Tomasz Sliwinskit idézik, aki
egy hét végi konferencián ismertette a háborús kulturális veszteségek
orvoslásáról szóló aktuális adatokat.

Az eltűnt műtárgy azonosítása csak az elejét jelenti az akár
több évtizeden át is húzódó visszaszolgáltatási folyamatnak, még az egyszerű
ügyek is, amelyekben a másik fél együttműködő, több hónapot vehetnek igénybe a
formalitások miatt – mondta el Sliwinski.

A konferencián szintén felszólaló Robert Kudelski, a háborús
veszteségek szakértője elmondta: a műtárgyak utáni nyomozást a koronavírus-járvány
is elősegítette, mivel gyakorivá váltak az internetes aukciók, melyeken az
informatikai rendszerek segítségével könnyebben lehet azonosítani a keresett
tárgyakat.

Lengyelország a második világháború utáni első években összegyűjtött adatok szerint félmillió műtárgyat veszített el, ez a szám azonban a mai művészettörténeti szempontok szerint még magasabb lehet

– közölte Kudelski.

A varsói kulturális és örökségvédelmi tárca által
összeállított, folyamatosan bővülő adatbázisban jelenleg mintegy 63 ezer
keresett, a második háború idején eltűnt műtárgy szerepel.

Egy múlt heti rádióinterjúban Jaroslaw Sellin kulturális
miniszterhelyettes elmondta: Varsó azt szeretné, ha a német hatóságok felhívnák
állampolgáraikat a tulajdonukban lévő műtárgyak eredetének ellenőrzésére. „Egyesekben
talán megszólalna a lelkiismeret, rájönnének, hogy bizonyos tárgyakat vissza
kellene adni” – jelentette ki Sellin, hozzátéve, hogy ilyen német gesztust
egyelőre nem sikerült elérni.

Nagyon jónak nevezte a miniszterhelyettes a restitúciós együttműködést az Egyesült Államokkal, nehéznek minősítette viszont az Oroszországba került tárgyak visszaszerzését. Ennek egyik okaként azt az orosz törvényt jelölte meg, amely alapján az egykori Harmadik Birodalom területéről – ahova Lengyelország egyes részeit is bekebelezték – elvitt tárgyakat nem szolgáltatják vissza az eredeti tulajdonosoknak.

Nyitókép: Twitter/Embassy of Poland U.S.